hirdetés
hirdetés

A kisebb szálláshelyek is kaphatnak támogatást a Balatonnál

Várhatóan április végén bocsátják társadalmi vitára azt a felhívást, aminek keretében a balatoni szálláshelyek pályázatot nyújthatnak be- derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén.

hirdetés

A szálláshely fejlesztések vissza nem térítendő közpénzekből való támogatása eredetileg nem is szerepelt a tervek között ebben a ciklusban.

Így amikor a közelmúltban bejelentették, hogy 11 milliárd forintot szánnak erre a célra, logikusnak tűnt, hogy nem csak a forrás, a konkrét cél is megvan a tervhez. A BFT február 10-i ülésén elhangzottak azonban azt jelzik, hogy mégsem lettek előre leosztva a pénzek.

Dr. Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) stratégiai és turisztikai fejlesztési ügyekben illetékes vezérigazgató-helyettese beszélt arról az ülésén, hogy várhatóan április végén bocsátják társadalmi vitára azt a felhívást, aminek keretében a balatoni szálláshelyek pályázatokat tudnak benyújtani.

Gajda Tibor (jobbról) a BFT ülésén. Mellette Mozsár István, a balatoni fejlesztések lebonyolítását végző, koordináló Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (BTF NZrt.) vezérigazgatója
Gajda Tibor (jobbról) a BFT ülésén. Mellette Mozsár István, a balatoni fejlesztések lebonyolítását végző, koordináló Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (BTF NZrt.) vezérigazgatója

Az eddig megszokott szállodafejlesztési pályázatokhoz képest annyiban más lesz a konstrukció, hogy az első fordulóban valamennyi fejlesztéssel érintett szálláshely üzemeltető jelentkezik náluk.

A kiírás szakmai egyeztetése még zajlik, de az idei éveben nagy valószínűséggel a kisebb szálláshelyek pályázatait szeretnék támogatni. Ami azt jelenti, hogy regionális támogatási térkép alapján, vagy de minimis alapján akár még magasabb támogatás intenzitással tudnának kisebb szálláshelyek számára forrást biztosítani.

A támogatást alapvetően komfortjavító, családbarát megközelítést, vagy szolgáltatásbővítő fejlesztésekre akarják nyújtani. A támogatásokkal ösztönözni szeretnék, hogy a balatoni termékek összekapcsolásra kerüljenek. Szeretnék, ha a balatoni turizmus szereplői elkezdenék egymás érdekeit is figyelembe venni – mondta többek között a vezérigazgató-helyettes.

Lesz pénz balatoni marketingre

Gajda Tibor beszélt arról is, hogy a korábban a TDM szervezeteknek szánt pénz nem veszett el, csak átalakul. Jelenleg zajlik az irányító hatósággal egy új pályázati felhívás szövegezése. A tervek szerint áprilisban jelenik meg négymilliárd forintos keretösszeggel.

A pénzre csak a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek pályázhatnak, amik közül eddig a “Balaton turisztikai térség”, illetve a “Sopron-Fertő” turisztikai térség lehatárolása történt meg, rövidesen várható a tokaji térség hivatalos lehatárolása is. Gajda Tibor szerint a balatoni turisztikai térség marketing tevékenységére mintegy 6-800 millió forint várható.

A BFT tagjai és más résztvevők a dr. Bóka István vezetésével zajlott legutóbbi ülésen
A BFT tagjai és más résztvevők a dr. Bóka István vezetésével zajlott legutóbbi ülésen

Ha így is lesz, még csak a projektek előkészítéséről lehet szó, támogatásra csak 2018-tól lehet számítani. Az ülésről készített részletes beszámolót itt olvashatja. 

(forrás: Balatontipp.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk