hirdetés
hirdetés

A sikeres évvége után a január is biztatóan indult Sárváron

A december eleji gyengébb foglaltsági adatok után az ünnepi időszakra megteltek a sárvári szállodák. A fürdővárosban a január is biztatóan indul - tájékoztatta lapunkat a Sárvári TDM.

hirdetés

A Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. körképe alapján a fürdővárosban tavaly év végén 80-90 százalékos foglaltsággal üzemeltek a hotelek. Ami szép eredmény, de a visszajelzések alapján ez magasabb is lehetett volna. Jelentős volt ugyanis azon vendégeknek a száma, akik az utolsó pillanatban mondták le a foglalásukat -  mondta Haller Ferenc, a TDM ügyvezetője.

Hozzátette azt, hogy az év végi időszakban jellemzően belföldiek választották Sárvárt. A fürdővárosba érkező utazók nagyjából kétharmada volt magyar. A hazai vendégeken kívül többnyire Ausztriából, Csehországból és Szlovákiából érkeznek feltöltődésre vágyók Sárvárra.

Az év kezdetén mért foglaltsági adatokat látva Haller Ferenc bizakodó a jövőre nézve. A 2021 végén érzékelhető lendület ugyanis januárban is kitartani látszik. A TDM-hez beérkező információk szerint a kisebb és a nagyobb szállodáknál is biztatóak a számok. Az év első hete átlag feletti eredményt hozott, illetve az előttünk álló januári hétvégék is keresettek. A jelenlegi számok szerint 50 százalék körüli a sárvári szállodák januári foglaltsága.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Pályázzon és nyerjen!

Meghosszabbított jelentkezési határidő: szeptember 30.!
Legyen részese Magyarország nemzetközi szinten is elismert szálloda- és vendéglátóipari designversenyének, a Klasszis TopDesign 2022-nek, ahol egyedül az számít, mennyire szép, különleges és egyedi az a kisebb-nagyobb szálláshely, vendéglátóegység, irodai vendéglátóhely, borászat, pincészet vagy a Horeca-szegmenst megcélzó digitális platform, innováció vagy más beszállítói termék, amely az Ön tulajdonában van vagy Ön üzemelteti. További információ és a pályázat beadása
: ITT

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk