A tokaji aszú és a Puskás Öcsi képével díszített gyomorkeserű

Három évvel ezelőtt született meg a Hungarikum Törvény, azóta folyamatosan gyarapodik a Hungarikumok Gyűjteménye, amelyen ma már 56 tétel szerepel, ugyanakkor sok még a tennivaló a nemzeti értékek megismertetése terén – derült ki egy mai sajtóbeszélgetésen.

A hivatalos definíció szerint a "hungarikum" a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom. Hogyan válhat valami hungarikummá? A nemzeti értékpiramis alulról építkező elvének megfelelően, a meghatározott formanyomtatvány kitöltésével bárki javasolhat értéket az alap szintű értéktárakba történő felvételre. A felvételt követően az immár ún. nemzeti érték felterjeszthető a Hungarikum Bizottsághoz a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek közé, majd pozitív döntést követően újabb felterjesztéssel a Hungarikumok Gyűjteményének hungarikumai közé. Ez alól kivételt a törvény erejénél fogva hungarikummá minősített 12 érték képez: hungarikumok az UNESCO világörökségi helyszínek és a szellemi kulturális örökség területéről.

A beszélgetésen V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kifejtette: itt volt az ideje, hogy értékeljék, mit értek el ez alatt a három év alatt, ezért készíttettek egy reprezentatív közvélemény-kutatást a hungarikumok ismertségéről, a lakosság velük kapcsolatos álláspontjáról.

A felmérés részleteit Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár ismertette. Az derült ki a kutatásból, hogy a magyarok 90%-a ismeri a hungarikum kifejezést, és a megkérdezettek 80%-ának a büszkeség jut eszébe a szó hallatán. A hungarikumok közül a tokaji aszút, a szürkemarhát és a herendi porcelánt ismerik a legtöbben, a Kürt adatmentést a legkevesebben.

Utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet az államtitkár, hogy Szingapúrban éppen a Kürt technológia aratott sikert, mivel a 2001. szeptemberi new york-i merényletek után ezzel a módszerrel sikerült adatokat visszanyerni. Az is kiderült a megkérdezésből, hogy arról fogalmuk sincs az embereknek, hogyan lesz valamiből hungarikum. Ezen a területen van tehát tennivaló bőven, a tárca illetékesei is elismerik, hogy hatékonyabbá kell tenni a nagyközönség felé a kommunikációt. Ennek érdekében alakították át a közelmúltban a hungarikumok honlapját, mint tartalmát, mind külső megjelenését tekintve.

V. Németh Zsolt azt is elismerte, hogy vannak olyan értékeink, amelyek még nem kerültek fel a hungarikumok listájára, ilyen például a Dobos-torta és a Rubik kocka.

Kérdésre válaszolva az is elhangzott, hogy szükség lenne Budapesten egy hungarikum rendezvényközpontra – a Bálna megfelelő helyszín lenne számára, mi több, a főváros sem ellenzi az ötletet. V. Németh Zsolt szerint itt államilag kontrollált körülmények között lehetne bemutatni az összes hungarikumot, a nemzeti és a megyei értéktárak elemeit, egy étterem pedig hungarikum-specialitásokat kínálhatna.

Arról is szó esett, hogy ügyes vállalkozások, de akár települések és megyék számára is üzleti előny kovácsolható a hungarikum rangból. Erre jó példa a Zwack-gyár, amely "Két Hungarikum találkozása"-ként hirdeti új termékét, a Puskás Öcsi arcképével díszített gyomorkeserűt.

Legutóbb április közepén egy tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és nyolc tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság. Akkor bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe Kabay Jánosnak, az Alkaloida gyógyszergyár alapítójának életműve. A Magyar Értéktárba került a több mint 130 éves múltra visszatekintő Törley pezsgő, a 100 éves készítési receptúrával rendelkező St. Hubertus magyar gyógynövénylikőr, a kézzel szedett, nagy pehelytartalmú libatoll, valamint a magyar cimbalom és a Magyar Örökség Díjat őrző Békés-tarhosi Énekiskola. Új tétel még a Magyar Értéktárban a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra, Szatmár, Bereg és Kárpátalja középkori templomai és a Miskolctapolcai Barlangfürdő.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.