Az országok veszélyességi besorolása nem tett jót a kiutazásnak

Tömegével változtatták meg nyaralási terveiket a magyar lakosok a piros, sárga és zöld zónák bejelentése után.

A magyarok 41 százalékának utazási terveit befolyásolta, hogy beutazási korlátozásokat vezettek be a különféle besorolású országokra – írta a Napi.hu a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatás alapján. A teljes lakosság körében 35 százalék válaszolt úgy, hogy a szigorítások után nem kockáztat, és idén már biztosan nem megy külföldre nyaralni. 6 százalék azt mondta, hogy elutazik ugyan az országhatáron túlra, de óvatosabb lesz, mint ahogy eredetileg tervezte. A megkérdezettek 22 százaléka egyáltalán nem változtatott a nyaralási tervein, 37 százalék pedig úgy nyilatkozott: idén sehova sem megy.

A kisvárosok lakói nyilatkozták a legnagyobb arányban - 42 százalék -, hogy a bármikor megváltoztatható piros-sárga-zöld besorolás hatására, inkább maradnak az országhatáron belül, a megyeszékhelyek lakóinál ez az arány csak 30 százalékos volt, a falvakban pedig 35 százalék.

A megkérdezettek korosztályos bontása árnyaltabb képet mutat. A fiatalabb, 18-39 év közötti korosztályt sokkal kevésbé fogta vissza a karanténba kerülés veszélye, csupán 33 százalékuk mondta azt, hogy most már mindenképpen itthon marad. A legnagyobb arányban a 40-59 évesek nyilatkozták, hogy az intézkedés hatására mindenképpen itthon maradnak. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy ők azok, akik a legnagyobb arányban nevelnek gyerekeket, akikkel közösen utaznának. A karanténba kerülés és a tesztek költsége is ezt a korosztályt érinthetné a legfájdalmasabban.

A nemek szerinti megoszlást nézve kevés eltérés figyelhető meg. A férfiak és a nők körében is egyaránt 35 százalék fogalmazott úgy, hogy otthon marad a nyáron. A férfiak mindazonáltal kissé bátrabbak vagy optimistábbak: 7 százalékuk mondta azt, hogy elutazik külföldre, bár óvatosabb lesz, mint egyébként volna. A nőknél ez az arány csak 5 százalékos volt.

A felmérésből az is kiderült, a nők kevesebbet nyaralnak az idén, mint a férfiak: 39 százalékuk egyáltalán nem tervez nyaralást szemben a férfiaknál mért 34 százalékkal. A Napi.hu szerint ebben olyan tényezők is szerepet játszhatnak mint a tavaszi iskola- és óvodabezárások, amelyek egyszerűen lenullázták az édesanyák éves szabadságkeretét.

Forrás: hvg.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.