Budapesten gyűlnek össze a magyar világjárók

Harmadszor rendezik meg a neves előadókat felvonultató Járatlan Utakon Fesztivált Budapesten. Az esemény szervezője Csonka Gábor, alias Vandorboy, aki elmondása szerint a legtöbbet utazott hátizsákos magyar. Ő maga is számos körutazást szervez a világ több tájára.

Vandorboy – Facebook-oldalának leírása szerint – 130 országban járt már, ezzel a legtöbbet utazott hátizsákos magyarnak nevezi magát. Ő szervezi a március 6-án harmadik ízben megrendezésre kerülő Járatlan Utakon Fesztivált, amelyen több mint harminc előadó tart élménybeszámolót vagy ad utazási tippeket a jelenlévőknek.

Az előadók között olyan nevek tűnnek fel – természetesen Vandorboy mellett –, mint Zárug Zita és Harkányi Árpád, akik négy éven keresztül járták a világot fekvőbiciklijükkel, Lantos Gábor újságíró, a 100 nap északon című könyv szerzője, Méder Áron földkerülő vitorlás, Nagy-Szabó Orsolya, a Hortobágyi Rántott Vombat utazási blog írója vagy Kiss Róbert Richárd újságíró, az InfoRádió sokat utazott műsorvezetője, A világ legszebb szállodái című sorozat öt kötetének szerzője.

A rendezvényen többek között olyan előadáscímekkel találkozunk, mint „Travel hacking: Tényleg elrepülhetek Amerikába 10.000 Ft alatt? Repjegy keresés, foglalás, tippek, trükkök”, „Egység a sokszínűségben, avagy 1000 nap Indonéziában”, „A sarkkörön túl nem megy le a nap – motoros kalandok északon”, „Hátizsákkal Európában 100 euróból”, „Kerékpáros nászút a világ körül – 4 év, 46 ország és 40 ezer kilométer”, vagy „Fényképezővel az orangutánok földjén – Borneo”.

A fesztiválon – melynek programja ide kattintva érhető el – 3000 forintos (diákoknak és nyugdíjasoknak 2500 forint) belépődíj ellenében lehet részt venni.

Vandorboy egyébként jó ideje maga is szervez körutazásokat. 2016-ra már meghirdette körutazásait Izraelbe, Iránba, az Egyesült Államokba, Grúziába, Közép-Ázsiába, Afrikába, Dél-Amerikába, valamint Ománba, Dubajba, Abu-Dzabiba és Katarba.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.