Gourmet túra a Cityramánál

Szezonnyitó partnertalálkozót szervezett a Cityrama meghívott partnereinek, ahol az újonnan megjelent prospektusok bemutatása mellett több újdonságra is felhívták a figyelmet az utazási iroda vezetői - tájékoztatott pénteken a Cityrama.

Manek Fanni értékesítési munkatárs megnyitóját követően Erdei Bálint köszöntötte a vendégeket. Az ügyvezető röviden bemutatta a szezon előtti felkészülés legfontosabb lépéseit, miszerint rövidesen új irodában köszöntheti a Sightseeing részleg az érdeklődő egyéni vendégeket, ugyanis a jelenlegi – már közel 30 éve nyitva álló – iroda mellett, attól mintegy 40 m-re egy további üzlethelyiség nyílik, várhatóan a nyár közepén. Több új gépjárművel gazdagodott az autópark, így most már szinte kizárólag a Mercedes típus uralja a flottát, a Cityrama ezzel is igyekszik a minőséget előtérbe helyezni.

Szabó Krisztián, A Cityrama másik ügyvezetője prezentációjában bemutatta a cég egyes részlegeinek működését, így a sokak által jól ismert, garantált programokat szervező Cityrama Sightseeing mellett, a csoportokkal foglalkozó Cityrama DMC és a Cityrama Személyszállítás is külön részlegként működik már. Emellett évek óta van kerékpár kölcsönzési lehetőség is a Báthory u. 22. szám alatti irodában. Külön kiemelte, hogy a 20 fős ill. ennél kisebb gépjárművek átlagéletkora – a Trabantokat leszámítva- 2,8 év, valamint, hogy a fehér színű kisbuszok mellett a flotta legújabb tagjaként már elegáns, fekete Mercedes E-Class is fuvarozza a vendégeket.

Ezt követően megnézhették a résztvevők a drónok segítségével készült új image filmet, valamint a méltán népszerű garantált Eat Hungary programot bemutató kisfilmet.

Forrás: Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.