Hableány katasztrófa: három embert még keresnek a hatóságok

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint a balesetet követően rögtön mintát vettek a kapitánytól, a vizsgálat negatívnak bizonyult, azaz se alkohol, se kábítószer hatása alatt nem állt a kapitány.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 után öt perccel ütközött neki a koreai turistákat szállító Hableány sétahajónak, aminek következtében a Hableány elsüllyedt. Az első vízirendőr negyed 10-kor, még azelőtt a helyszínen volt, hogy a rendőrségre bejelentés érkezett, és sikerült két embert kimentenie a vízből. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 18 holttest került elő, ám három embert - valamennyien koreaiak - még keresnek a hatóságok.

 A BRFK a baleset után rögtőn nyomozást rendelt el halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen. Csécsi Soma szóvivő elmondása szerint a BRFK 60 tagú nyomozócsoportot állított fel a baleset körülményeinek tisztázása, a felelősség megállapítása érdekében.

Az eddigi vizsgálat során a gyanúsított mellett tanúként 78 embert hallgattak ki és további 230 embert hallgattak meg, illetve 16 térfigyelő kamera felvételeit gyűjtötték be.  A kutatásról azt mondta, hogy azt a Margit hídtól az országhatárig terjedő magyarországi, 215 kilométernyi Duna-szakaszon folytatják, mindaddig, amíg "reális esély" van a még eltűntként kezelt három áldozat megtalálására. A kutatás nem csupán a folyón zajlik, hanem az ár- és hullámtéren is, a rendőrség valamennyi bevethető hajójának részvételével. Továbbá parti egységek, helikopterek és drónok is segítik a munkát..

Egy napokban megjelent pletyka szerint senki sem állt a kormánykerekénél a baleset időpontjában. A szóvivő elmondta, a nyomozás feladata annak kiderítése, hogy ki állt az ütközés időpontjában a Viking kormánykerekénél.


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.