hirdetés
hirdetés

Ibiza és Costa del Sol közvetlen járattal a Neckermann kínálatában

A Neckermann portfóliója idén közvetlen budapesti repülős ajánlatként a Costa del Sollal és Ibizával egészül ki.

hirdetés

Egy utazásszervező esetében a nemzetközi háttér hatalmas előnyt jelent a mai világban. A Neckermann esetében is igaz ez, hiszen szinte korlátlan szálláskapacitással rendelkezik a mögötte álló Neckermann-Thomas Cook nemzetközi konszern közös kontingensének köszönhetően. Repülős charter kapacitásuk hasonló a korábbi évhez, amit a kereslet és az eddigi foglalások alapján – mint minden évben – optimalizáltak.

A Neckermann úgy látja, az utazási szokásokban némi eltolódás tapasztalható. Egyes úti célok iránt csökkent az érdeklődés, míg más úti célok felértékelődtek a Neckermann kínálatában. Talán tapasztalható egy olyan jelenség, hogy a repülős utak helyett esetleg többen tervezik, hogy autóval utaznak majd nyáron. Az utazási kedv nagy, de sokan kivárnak még a foglalásukkal, vagy a korábban tervezett helyett más úti célokat keresnek. Törökország esetében lát a vállalat visszaesést a foglalásokban, vagyis még inkább kivárnak az emberek, Tunéziát és Egyiptomot pedig jóval kevesebben foglalják, mint tavaly. Idén kiemelten népszerű úti célnak számít a Neckermann kínálatában Spanyolország (például Mallorca, Tenerife, Gran Canaria), Görögország (elsősorban Kréta, Korfu, Rodosz és Zakynthos), Bulgária, Horvátország, Olaszország és Ausztria. Újdonságként pedig megjelent Costa del Sol és Ibiza is.

Costa del Sol (Forrás: visitcostadelsol.com)
Costa del Sol (Forrás: visitcostadelsol.com)


A saját charterkapacitásokat az alábbi táblázat mutatja:

Ország Desztináció Indulás Repülési nap
Spanyolország Tenerife Budapest Hétfõ, péntek
Spanyolország Palma de Mallorca Budapest Csütörtök, vasárnap
Spanyolország Costa del Sol Budapest Kedd, szombat
Spanyolország Ibiza Budapest Szombat
Görögország Zakynthos Budapest Csütörtök
Görögország Zakynthos Debrecen Péntek
Görögország Korfu Budapest Szombat
Görögország Korfu Debrecen Szombat
Görögország Korfu Kolozsvár Kedd
Görögország Rodosz Budapest Kedd, csütörtök, péntek
Görögország Kréta (Heraklion) Budapest Szombat
Görögország Kréta (Heraklion) Debrecen Szombat
Görögország Kréta (Chania) Budapest Vasárnap
Görögország Ciprus (Larnaca) Budapest Szombat
Törökország Antalya Budapest Csütörtök, szombat, vasárnap
Bulgária Burgas Budapest Hétfõ, kedd
Bulgária Burgas Debrecen Hétfõ
Málta Málta Budapest Szombat

Bár nem feltétlenül járnak jobban azok, akik az utolsó pillanatra halasztják nyaralásuk lefoglalását, mégis azt látják, hogy sokan bizonytalanabbak, ezért kivárnak. Elsősorban őket szeretnék meggyőzni a szezon újdonságaként bevezetett FLEXOption szolgáltatással, mellyel az utasok a korábbinál rugalmasabban tudnak foglalni, és adott esetben utazás előtt akár 10 nappal is módosítani a csomag részletein.

A Neckermann a Thomas Cook konszern tagjaként több saját szállásbrandet is ajánlani tud utasainak. 2016-ban új márkájuk a természethez és helyi kultúrához közelebb kerülni vágyókat megcélzó Casa Cook, melynek első szállodája Rodoszon nyílik májusban.

Új tendencia, hogy az utasok egy része figyelembe veszi a nagy nemzetközi sportesemények időpontjait és ehhez is igazítják nyaralásukat. A nagy lelkesedésre és a magyar EB részvételre tekintettel a Neckermann olyan újdonsággal is megjelent a piacon, amit korábban nem kínált: szurkolói EB FALUt és egész hetes fesztivált szervez Franciaországban, Puy St. Vincentben (június 17-24. között), közel a magyar csapat meccseinek helyszínéhez.

A Neckermann körutas kínálatában szerepelnek Európán belüli és távoli egzotikus repülős körutazások éppúgy, mint hajós körutazások az MSC hajóival.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk