Idén már a Balatonnál is Magyar Tavak Fesztiválja

Idén már három helyszínen rendezik meg a Magyar Tavak Fesztiválját: június 24-25-én a Velencei-tónál, július 29-től 31-ig a Tisza-tónál és új helyszínként augusztus 26-án a Balatonnál várják a közönséget a magyar és a nemzetközi könnyű-, klasszikus és dzsesszzenei koncertekkel.

Idén először a Balatonnál, a Tihanyi-félszigeten is megrendezik a Magyar Tavak Fesztiválját, amely ugyanúgy, mint a másik két helyszínen, gálakoncerttel veszi kezdetét. Ezeken fellép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, Cserta Balázs zenekara és ifj. Balogh Ferenc. Tihanyban a Bujtor István Szabadtéri Színpadon az est házigazdája Bősze Ádám lesz.

Június 24-én a Velencei-tónál a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon lesz a gálakoncert. Másnap a kápolnásnyéki Halász-kastélytól indulva kerékpározhatják körbe a Velencei-tavat a fesztiválozók. Egyes megállóknál neves előadók készülnek produkciókkal. Fellép a Ceglédi Fúvószenekar, a Vox Mirabilis Kamarakórus, lesz Latin Jazz Piknik Jász András, Horváth Márk, Romhányi Áron és Balássy Betti előadásában, hallható lesz a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Jazzkívánságműsor magyarul produkciója. Koncertet ad a Bazseva és az I Nuovi zenekar, valamint a Cimbaliband.

A Tisza-tónál, a fesztivál legrégebbi helyszínén, a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban kezdődik gálaesttel az esemény július 29-én. Másnap a Tour D'Operával, vagyis kerékpárostúrával folytatódik a fesztivál, a résztvevőket minden partmenti településen komolyzenei- és jazzkoncertek, valamint táncelőadások várják. A rajt a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban lesz. Az utolsó napon Boat d'Opera programban idén Tiszafüred környékét lehet bejárni csónakkal, élő zenei kísérettel, Bábel Klára hárfaművész, Kalmus Felícián csellóművész mellett St. Martin pánsípművész, Herczku Ágnes és a Banda, valamint Vadkerti Imre előadóművész közreműködésével - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.