Indul a termálfürdő felújítása Leányfalun

Több mint 600 millió forintból idén szeptemberben elindulhat a Leányfalui Termálfürdő főépületének felújítása - írja a Termálonline.

Adorján András polgármester a település honlapján számolt be a Leányfalui Termálfürdő felújításával kapcsolatos friss fejleményekről. A héten ugyanis hosszú előkészítő munka után megjelent nyílt közbeszerzési eljárás a fejlesztés első ütemére vonatkozóan. Ennek várhatóan április végére lesz eredménye, akkor fog kiderülni, hogy mekkora összegről szól a legkedvezőbb ajánlat.

Ez a pályázat a fürdő öltözőjének és vizesblokkjainak a felújítására vonatkozik. Erre a fejlesztésre korábban a Magyar Turisztikai Ügynökségtől kapott 250 millió forint támogatást az önkormányzat. Ezt egészíti majd ki az a forrás, amihez a Miniszterelnökségtől jutott a település, ennek során 391 millió forintból a fürdő aulájának és nyugati szárnyának a fejlesztése valósulhat meg.



A beruházások kapcsán a polgármester megemlíti, hogy bár a jelenlegi és a tavaly tavaszi leállás ideje kitűnő alkalmat jelentett volna az építkezésre, de nem lehet siettetni az előkészítés menetét. Az összegek felhasználása ugyanis csak szigorú kötöttségek mellett történhet. El kellett készíttetni a részletes megvalósítási tanulmányt, és csak annak jóváhagyása után lehetett elkészíteni a kiviteli terveket. Fontos azt is megjegyezni, hogy ezeket a forrásokat a meglévő épületek felújítására kapták, nem újak építésére. Márpedig egy 1972-ben, nyári időszakra szánt szezonális fürdőépület átépítése nem egyszerű mérnöki feladat.

A polgármester szerint amennyiben minden szerencsésen alakul, úgy szeptemberben elindulhat a termálfürdő főépületének felújítása, és akár jövő júniusra be is fejeződhet, így a két nyári főszezont csak minimálisan zavarná a kivitelezés.

 

Forrás: Termál Online


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.