Indul az Ars Sacra Fesztivál

2020-ban 96 településen mintegy 400 térítésmentes programmal várják az érdeklődőket. A fesztivál egyházi fővédnöke, Erdő Péter bíboros úr nyitja meg idén az Ars Sacra Fesztivált.

A fesztivál visszatérő fellépői Bogányi Gergely zongoraművész és az Anima Musicae Kamarazenekar most először fognak együtt fellépni a fesztivál zárónapján, a gazdagréti Szent Angyalok-templomban. A Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész házaspár ugyancsak rendszeres előadók. Snétberger Ferenc gitárművész a Rózsák tere neogótikus Árpád-házi Szent Erzsébet-templomában ad koncertet. Végh András,a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum igazgatója vezetésével a vendégek végigjárják a Várnegyed és a Víziváros szakrális emlékeit.

Lesz egy különleges program is szeptember 12-én, a Nyitott Templomok Napján. Budapest szívében, a Belvárosban, van egy nagy virtuális kereszt, amely légvonalban összeköti négy felekezet egy-egy jelentős templomát. E négy templomban a felekezetek iskoláinak kórusai délután 4 órától – félóránként követve egymást – zsoltárokat énekelnek. A kereszt metszéspontjában, a közös pontban, egy ökumenikus imafélóra köti össze ezt az eseménysort.

Az Ars Sacra Filmfesztiválra 96 alkotás nevezett be. A Tabán Art Moziban szeptember 14. és 20. között, hétköznap 16:00-20:00, szombat-vasárnap 14:00-20:00 között lesznek a vetítések.. A 2 órás blokkokra nullás jegyek a mozi pénztárában igényelhetők szeptember 3-tól. 

A XIV. Szakrális Építészeti Konferenciánakebben az évben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolaad otthont. Témája az idén 750 éves Pálos Rend építészete.

A budapesti belvárosi helyszínen megtekinthető Bada Márta „Az öröm útja” képsorozata, és lehetőség van az újonnan nyílt toronykilátóból rátekinteni Budapest páratlan panorámájára.

 

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.