Inkább csak a nyárral számolnak a hazai utazók

A magyar lakosság 2021-es utazási tervekit feltérképező kutatást publikált a Reacty Digital és a G7. A reprezentatív felmérést a 18 és 79 év közöttiek körében végezték e hazánkban.

A magyar felnőttek többsége azzal számol, hogy július-augusztusban valószínűleg már lesz lehetősége nyaralni, a tervezésnél nagyobb részük egyelőre óvatos, különösen a külföldi utak esetében – derül ki a Reacty Digital és a G7 együttműködésében készült felmérésből. Mindez arra utal – és ezzel kalkulálnak az ágazatban is – hogy az idei nyár hasonló lehet a hazai turizmusban, mint a 2020-as volt - írja a G7 portál.

A felmérésben megkérdezettek nagyjából 70 százaléka vélekedett úgy, hogy március 15-én még belföldön sem lehet utazni, de 50 százalék felett volt ez az arány húsvét esetében is. Pünkösdre már kissé optimistábbak a várakozások, de még így is a válaszadók alig harmada bízott benne, hogy foglalhat majd szállást május végére magyarországi szállodába. Ráadásul közülük is csak kevesek tervezik, hogy meg is teszik ezt: a tavaszi hosszú hétvégéken a felmérésbe bevontak mindössze 5-7 százaléka akart biztosan belföldön utazni.

A felmérés alapján még a nyári hónapokban is csak minden nyolcadik-tizedik magyar felnőtt utazna külföldre, miközben ennél sokkal többen bizonytalanok. Bár ennek részben anyagi okai vannak, hiszen az utazási szándékban jövedelem alapján elég nagy különbségek vannak az egyes társadalmi csoportok között, de a biztosan utazók aránya így is kifejezetten alacsony. A korábbi tapasztalatok szerint ugyanis ennél főszezonban jóval többen szoktak külföldre menni. Egy tavalyi kutatás például arra jutott, hogy 2018 májusa és 2019 júniusa között a kiemelt időszakban a magyar háztartások több mint negyede vett részt többnapos külföldi utazáson.


A belföldi kilátások a főszezonra ennél jobbak. A nyári hónapokra minden harmadik-negyedik megkérdezett mondta azt, hogy tervez utazni vagy szállást foglalni a határokon belül. A július-augusztusra jelenleg utazást tervezők aránya tényleg nem tűnik kiugróan alacsonynak. A szektorban legalábbis bizakodnak, és arra számítanak, hogy vidéken az idén nyáron is hasonlóan erős lehet a belföldi turizmus, mint tavaly. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a G7 kérdésére azt mondta: már a mostani foglaltsági adatok is reménykeltőek, látszik, hogy az emberek elkezdtek foglalkozni azzal, hol töltsék a nyári szabadidejüket, és a mai tudásunk szerint ez főleg itthon lehet.

 



A külföldi utazáshoz elsősorban az kell, hogy egyrészt ne csak Magyarországon, de a célországokban is megfelelőek legyenek az oltottsági adatok. Ám önmagában még ez sem feltétlenül elég. Az utazás elvi lehetősége mellett ugyanis még az is kérdéses, hogy mivel lehet eljutni az adott országba, márpedig, ha a légitársaságok lassan pörögnek fel, az rengeteg úti célt kizárhat. Valószínűleg ezeket a kockázatokat érzékelik itthon is sokan, ezért különösen óvatosak a külföldi utazások tervezésénél.

 



Persze ez a másik irányba is igaz: nem csak a kifelé, hanem a befelé irányuló nemzetközi turizmus is kifejezetten visszafogott lehet még a nyáron. Éppen ezért várják a szektorban azt, hogy akárcsak tavaly, az idén is nagyon eltérően teljesíthetnek a belföldi idegenforgalmi régiók. A vidéki helyszíneken, és különösen a Balatonnál abban reménykednek, hogy az elmúlt évek rekordjait is sikerül felülmúlni a főszezonban, Budapesten viszont még 2021 nyara is teljesen kilátástalan. Flesch Tamás szerint a fővárosban legkorábban ősszel várható érdemi változás.

Nem akarnak Covid-kártyát a magyarok

A januári felmérése alapján a felnőtt népesség kifejezetten elutasító az oltást igazoló okmányok bevezetésével kapcsolatban. Különösen igaz ez a belföldi utazáson, illetve a rendezvényeken való részvétel okmányhoz kötése esetén. Ilyen kártyák bevezetését a megkérdezettek mindössze hatoda-hetede tartotta teljes mértékben elfogadhatónak, miközben közel harmaduk egyáltalán nem.

 






Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.