Jól alakul a szezon Siófokon

Siófokon nem lehet panasz a nyári szezonra: a szálláshelyek megteltek. Töretlen a növekvő tendencia a vendégéjszakák számában is. Az év első felében 3,2 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Töretlen a növekvő tendencia Siófok vendégéjszakáinak számában.

Az év első felében 3,2 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, de a lényeg még hátra van: a 2017-es év eredményességében a júliusi és augusztusi hónapok adatai lesznek meghatározóak.

Siófokon 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 7,5 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak száma a korábbi évekhez viszonyítva.

Tavaly több mint egy millió, összesen 1 116 273 regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a település kereskedelmi és magánszálláshelyein.

A remények szerint az idei szezon is legalább ilyen jól, vagy még jobban alakul. A város vonzerejének növekedésében a kedvező időjárás mellett szerepet játszik az egyre bővülő és színesedő program-, valamint szálláshely kínálat.

Pintér Tamás, a várost üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője, a strandok eddigi forgalmáról óvatosan nyilatkozott: "A jelenlegi számok azt mutatják, ha az időjárás továbbra is kedvező marad, úgy a tavalyi árbevételt idén is sikerül elérni, sőt túl is teljesíthetjük."

Beszámolt arról is, hogy a város két fizetős strandja ettől az évtől Szép Kártya elfogadó hellyé vált, és lehetővé tették az online belépő-vásárlást is. 

A javuló közbiztonságról

dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerint kiemelkedően fontos egy turisztikailag frekventált településen a közbiztonság. Mint kifejtette, Siófok, ahol a lakosságszám többszörösét kitevő a vendégforgalom, sokat áldozott biztonsági fejlesztésekre, aminek köszönhetően jelentősen javult a közbiztonsága.

Korábban a város szégyenfoltjának számított a Petőfi sétány környéke a buliturizmus kísérőjelenségei és a bűncselekmények miatt. A jelenség visszaszorítása érdekében, a polgármester javaslatára új biztonsági rendszer épült ki, és új rendszabályokat vezettek be a tavalyi szezonra.

Ez már az első évben, a „próbaüzem” idején jelentős eredményeket hozott, idén pedig még flottabbul működik a rendőrség, a város, a Petőfi sétány kereskedői, vendéglátósai és a Balaton-parti Kft. közreműködésének, összefogásának köszönhetően.

Idén új, illetve korszerű elemekkel bővítették a Petőfi sétány és a Nagystrand biztonsági kamera-rendszerét, továbbá több intézkedésnek köszönhetően egységesebbé, hatékonyabbá vált a biztonsági feladatokat ellátó személyek munkája – számolt be Schőn Péter a terület biztonsági vezetője.

A sétány már teljesen lefedett kamerákkal, és a strand területét is több, modernebb kamera pásztázza, mint korábban. A beléptetés szűrőpontjain szigorúbbá vált az ellenőrzés, és a veszélyes vagy tiltott tárgyak, eszközök kiszűrése. A külföldiek jobb és egyszerűbb tájékozódását – főként arról, mit nem lehet bevinni a szórakozó-negyedbe -, új piktogramok bevezetése és kihelyezése segíti.

A gépjárműforgalom ellenőrzése is szigorodott, engedély kell a behajtáshoz, parkoláshoz, így kisebb és biztonságosabb lett a forgalom a sétányon és Nagystrandon, aminek főként kisgyermekes családok, és a babakocsival közlekedők örülnek igazán.

Az új biztonsági intézkedések, fejlesztések hozzájárultak a bűncselekmények – főként lopás és garázdaság - számának további csökkenéséhez.

Eredményének számít a vendégösszetételben tapasztalható változás is: egyre nő a családosok száma, akik korábban legfeljebb 22 óráig maradtak a sétányon, manapság pedig szívesen korzóznak éjfélig is.

A biztonsági rendszerbe a Kálmán Imre Szabadtéri Színpad és a Jókai park kamerarendszerét is bekötötték. 

Hétköznap is teltház van

Hegyi Károly, a város vállalkozóit, szolgáltatóit tömörítő Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke arról számolt be, hogy nemcsak hétvégén, de hét közben is teltházasak a város szállodái és magánszálláshelyei, így legalább olyan jó nyárra számítanak, mint tavaly.

Az egyesületi elnök szerint kimondottan gazdag Siófok programkínálata, a programkoordináció jobban működik, mint tavaly, és a biztonság is nagyobb, mint korábban.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.