hirdetés
hirdetés

Hiányzik a hatékonyságelemzés a balatoni események után

Varga Iván újságíró cikkében fejti ki véleményét a régió turizmusáért felelősök szerveződéseként létrejött Balatoni Regionális TDM Szövetség munkájáról. A szerző elsősorban az események utáni hatékonyságelemzést hiányolja.

hirdetés

Január 6-án közgyűlést tartott a Balatoni Regionális TDM Szövetség, némiképp átalakult az elnökség összetétele, az eddigi elnököt, Hoffmann Henriket, a Siófoki Fürdőegylet képviselőjét azonban újraválasztották.

Közleményük szerint a leköszönő elnökség sikeresnek ítélte meg az elmúlt három évet, elismerve azt is, hogy az új elnökségre számos megvalósítandó feladat vár. A felszólalók külön kiemelték a 2014-ben kétszer is sikerrel megrendezett, nagy médiavisszhangot kiváltó Nyitott Balaton programsorozatot, mellyel új szezonokat teremtenének a Balatonnál a nyári szezon hosszabbítása helyett.

Nem sokkal előtte jelent meg Varga Iván újságíró, blogger és a balatonbringa.hu munkatársa Mandineren található bejegyzése, melyben kételyeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy jól vizsgázott-e az immár negyedik évébe lépett Balatoni Regionális TDM Szövetség. Írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Balaton turizmusa bár kétségkívül megugrott, ez részben annak köszönhető, hogy eleve fellendülőben van a hazai turizmus, nem beszélve arról, hogy a SZÉP kártyát is egyre többen használják üdülési céllal.

Ide kattintva elolvashatja a teljes írást, melyből megtudhatja, hogy mit gondol a szerző a Balatoni Regionális TDM Szövetségről.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk