Jóval több mehet nyaralásra, mint a járvány előtt

130 ezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a COVID-járvány előtti időszakhoz képest – derül ki az MKB Bank legfrissebb felméréséből. A 2019-es kutatás eredményeivel összevetve jelentősen nőtt azok aránya, akik mennek vakációzni, és szembetűnő az is, hogy egyre többen költenek 200 ezer forint feletti összeget üdülésük során. A megkérdezettek legnagyobb része félretett jövedelméből fedezi a nyaralás költségeit, a külföldre utazók 95%-a bankkártyával tervez fizetni és többen fordulnak hiteltermékekhez is nyaralás előtt. A megkérdezettek körében a finanszírozási megoldások közül a hitelkártya a legnépszerűbb - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Egyre többen nyaralunk és egyre többet költünk rá

A bankcsoport két év kihagyás után újra elvégezte a lakosság nyaralási-, és a hozzá kapcsolódó pénzügyi szokásairól szóló trendkutatását, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 78%-a nyaral valamilyen formában az év során. Ez jelentős növekedést jelent a korábbi 2019-es eredményhez képest, amikor a válaszadóknak csak 64%-a tervezett vakációzni abban az évben.

A jelentősen megnövekedett utazási kedv mellett az elköltött összeg is kiugró emelkedést mutat: 169 000 forintról 301 000 forintra nőtt a nyaralásra szánt átlagos összeg a magyar emberek körében. Mindemellett 11 százalékponttal (2019: 17%, 2022: 6%) csökkent azok aránya, akik 50 és 100 ezer forint közötti összeggel számolnak az utazásra, és 17 százalékponttal nőtt (2019: 38%, 2022: 55%) azoké, akik többet terveznek költeni 200 ezer forintnál.

A legnépszerűbb hónap a nyaralásra továbbra is az augusztus, és a kutatásban résztvevők fele kizárólag belföldön keresi a kikapcsolódást, míg 15 százalékuk csak külföldi opciókat vesz figyelembe. 2019-hez képest 4 százalékponttal növekedett azok aránya, akik a tengerpartot választják pihenésre.

Legtöbben (43%) legfeljebb ötnapos nyaralást terveznek, de az emberek több mint harmada 6-10 napos, illetve közel negyede 10 napnál tovább tartó üdüléssel számol.



Ha nyaralási kölcsön, akkor hitelkártya

Az emberek nagy többsége (82%) előre spórolt pénzből finanszírozza az utazásait a kutatás szerint. Nőtt a SZÉP kártya használók aránya: 2019-ben az emberek 22%-a, 2022-ben 26%-a használja SZÉP kártyáját bizonyos fizetésekre a nyaralás során.

A nyaraláshoz igénybe vett finanszírozási megoldásokat vizsgálva látszik, hogy a hitelkártya a legnépszerűbb termék a kutatásban résztvevők körében. Ez részben annak köszönhető, hogy nyaralás során több olyan költség is felmerülhet, amely esetében jó, ha rendelkezünk hitelkártyával. Ilyen az autóbérlés, ugyanis autókölcsönzőkben jellemzően kizárólag ezt a fizetési módot fogadják el.

„A nyaralás folyamán bármikor szükség lehet arra, hogy a lehető legkényelmesebb körülmények között juthassanak további összegekhez az emberek, ehhez kiváló eszköz a hitelkártya. Egyes konstrukciók előnye, hogy a költések után pénzvisszatérítést kínálnak, így havonta akár több ezer forintot is visszakaphatnak az ügyfelek a bankjuktól. Az MKB Bank kínálatában például olyan termék is megtalálható, amely a nyaralások klasszikus költségei között szereplő kategóriákban – ilyen például a szórakozás, az éttermek, a belépőjegyek, vagy épp a benzinkutas vásárlások – extra visszatérítést biztosít egy meghatározott összegig" – mondta Somogyi Péter, az MKB Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.



Fizetési módok tekintetében is fordulat következett be a legutóbbi kutatás óta. A friss felmérés szerint – feltehetően a COVID-járvány hatására – jobban preferálják az emberek a bankkártyás fizetést nyaralásaik során, mint a kézpénzest. Minden költségtípus (utazás, szállás, étkezés, belépőjegyek és egyéb költségek) terén 40 százalék feletti azok aránya, akik inkább bankkártyával fizetnek. A külföldre utazók 95 százaléka válaszolta azt, hogy nem hagyja otthon a bankkártyáját, és 68 százalékuk figyel arra is, hogy dombornyomott kártyát vigyen magával.

A kutatásban résztvevőket arról is kérdezték, milyen módon intéznék bankkártyájukkal kapcsolatos ügyeiket, ha azzal bármilyen probléma adódna: 40 százalékuk internetbanki felületre jelentkezne be, 37 százalékuk a bankja mobilapplikációját használná, és csak 15 százalékuk keresné fel bankja telefonos ügyfélszolgálatát. Mindössze 4 százalékuk keresne bankfiókot a nyaralóhely környékén, vagyis kézzelfogható az elektronikus csatornák növekvő népszerűsége.

Tör előre a mobilos fizetés, de az okosóra egyelőre a jövő zenéje

A mobiltelefonos fizetés népszerűvé válása – legfőképp a fiatalok körében – meglehetősen szembetűnő: az emberek harmada rendszeresen használja a mindennapokban a mobiltelefonos fizetés lehetőségét, közülük pedig csak 18% nyilatkozott úgy, hogy nyaralás során nem él ezzel a lehetőséggel.

Az okosórás fizetés egyelőre kevésbé elterjedt: a válaszadók 11%-a alkalmazza a mindennapok során, ők nyaralásaik során is szívesen fizetnek órájukkal.

Nem ritka a túlköltekezés, leginkább a szállás minőségén spórolunk

A megkérdezettek 71%-a költött már az előre tervezettnél nagyobb összeget a nyaralás során, amit a legtöbben (74%) saját tartalékokból fedeznek. A megkérdezettek 23%-a használ ilyen esetekben betéti kártyát, 13%-a hitelkártyát, 2%-a pedig egyéb forrásokból fedezi a túlköltéseket.

A felmérés résztvevőitől azt is megkérdezték, mi lenne az, amin legelőször spórolnának nyaralás esetén, amennyiben faragniuk kellene a költségekből. A legtöbben alacsonyabb kategóriájú szállást keresnének (47%), ezután következnek azok, akik megrövidítenék nyaralásukat (38%), olcsóbb utazási módot választanának (34%), az ételen, italon (28%) vagy a programokon, belépőkön spórolnának (25%), illetve 24% arra is hajlandó lenne, hogy egy kevésbé népszerű nyaralóhelyet válasszon, ha le kellene vágni az utazás költségeiből.

Majdnem ugyanannyian kötnek biztosítást, mint amennyien nem

A megkérdezettek 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha nem is mindig, de szokott utas- vagy balesetbiztosítást kötni nyaralás előtt, míg 46 százalékuk mondta azt, hogy ez egyáltalán nem jellemző rá.

Az is kiderült, hogy az emberek nagyobb valószínűséggel kötnek biztosítást, ha érte már őket valamilyen kellemetlenség korábbi nyaralásukon. A válaszadók nagy részének (66%) egyébként nem kellett szembenéznie ilyen problémával.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.