Kevés magyar utazik télből a nyárba

A lengyelek a legnyitottabbak az új úti célok felfedezésére a magyarokkal és a románokkal összevetve - derült ki a Wizz Tours téli külföldi utazási szokásokat vizsgáló felméréséből, amely Magyarország, Románia és Lengyelország több mint 5000 válaszadójának véleményét tükrözi. A válaszadók több mint 80 százaléka tervez idén télen külföldre utazni, ám a három ország utazási szokásai jócskán különböznek.

A magyarok 72%-a jelezte, hogy idei téli utazásakor új úti célt választ, ez az arány a románoknál 71%, míg a lengyeleknél közel 90% - ők tehát a legkalandvágyóbbak. Ez valószínűleg azzal is összefügg, hogy a lengyelekre jellemző leginkább a magányos vagy páros utazás: a válaszadók csaknem 60 százaléka tervezi egyedül vagy párban téli külföldi útját.

A gyerekes családokat tekintve a magyarok nem egészen 50%-a utazik csak a gyerekekkel együtt télen. Ezzel szemben a román családok háromnegyede ilyenkor is gyerekkel utazik külföldre. Érdekes párhuzam, hogy a román válaszadókra jellemző a leginkább az is, hogy egyben foglalják le a repülőjegyüket, szállásukat és az utazás egyéb összetevőit: 56 százalékuk jelezte ezt. A magyarok és a lengyelek közel azonos, kétharmados arányban inkább a külön foglalást preferálják.

A legnagyobb különbség azonban, hogy míg télből a nyárba utazást a lengyelek és a románok háromnegyede tervez, a magyaroknak csak mintegy 40%-a él ezzel a lehetőséggel. „A magyar utazók körében még nem igazán terjedtek el a télből a nyárba, vagy „winter sun” néven is ismert utak, pedig a környező országokban is egyre népszerűbbek a nyugaton már régóta megszokott ilyen típusú utazások” – mondja Csanálosi István, a felmérést végző Wizz Tours ügyvezető igazgatója. „A közép-európai trendek alapján azt mondhatjuk, hogy nálunk is meg fog nőni az érdeklődés a >>téli nyaralások<< iránt, különösen, mivel egyre növekszik a korábban egzotikusnak tartott, ma viszont már diszkont légitársasággal is elérhető desztinációk száma – gondoljunk csak Máltára vagy a Wizz nemrég bejelentett kanári-szigeteki útvonalaira.”

A hidegből nyaralni vágyóknak Málta mellett Dubaj vagy a Kanári-szigetek lehetnek a legvonzóbb célpontok, ezek közül is a két legújabb: Lanzarote és Fuerteventura.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.