hirdetés

Köztük vannak a legszebb hazai éttermek, a legjobb kreatív megoldások

Kihirdették a Gastro Design verseny döntőseit

A nyolcvankét beérkezett pályamű közül 30-at juttatott a döntőbe a szakmai zsűri a Gastro Design pályázaton.

hirdetés

A napokban összeült a szakmai zsűri, hogy értékelje az első ízben megrendezett Gastro Design pályázatra beadott pályaműveket. Közel 82 pályázat érkezett be a felhívásra az ország minden részéből Debrecentől Szegedig, Budapesttől Pécsig.

A Gastro Design versenyt meghirdető Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap célja a versenykiírással az volt, hogy megtalálja a legjobb egyedi belsőépítészeti dizájnt, kreatív vendéglátó-ipari kommunikációt és márkamegjelenést.

Reklámpiaci és vendéglátó-ipari szakemberekből álló, kilenctagú szakértő zsűri bírálta el a pályázatokat, ugyanakkor a nagyközönség szavazatai alapján különdíj is jár a legjobbaknak. A zsűri a beérkezett pályaművek túlnyomó többségét színvonalasnak, igényesnek minősítette, így nem véletlen, hogy a döntőbe jutott versenyművek listáján 30 pályázat szerepel. A shortlistra került pályázók mindegyike elismerő oklevélben részesül, és közülük kerülnek majd ki a díjazottak is. A végeredményt szeptember 26-án az ünnepélyes díjátadón hozzák nyilvánosságra a szervezők.

Összesen 6 kategóriában várták a szervezők a nevezéseket, több esetben szétválasztva a kisebb és nagyobb kapacitású vendéglátóhelyeket.

A zsűri tagjai voltak:

– Benesch Ferenc, Ogilvy/Geometry Global, kreatívigazgató

– Krémer Julianna, Professional Publishing Hungary, művészeti vezető

– László Árpád, Robinson Étterem, tulajdonos

– Meződi Alice, Remíz Étterem, tulajdonos

– Mészáros Marianna, Danubius Hotels Nyrt., hirdetési és pr-menedzser

– Pyka Zsolt, Városi Tájkép Csoport, forma- és tájépítő iparművész

– Ráday Dávid, Hello Woods

– Szántó Zoltán, Turizmus Trend, főszerkesztő

– Vágó Ágnes, Vendég & Hotel, felelős szerkesztő

 

És most következzenek a zsűri döntése alapján a döntőbe került pályaművek:

 

ÉTLAP- ÉS ITALLAPDESIGN

Fruccola Míves Kft.

La Perle Noire restaurant & lounge Sysgastro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

 

LOGÓ ÉS GRAFIKUS ARCULAT 40 fő alatt

Funky Pho logó Funky Pho Kft.

Delizia Gourmet & More AG Gourmet Kft.

Hotel Glorius Makó grafikai arculata IJ. Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság

 

LOGÓ ÉS GRAFIKUS ARCULAT 40 fő felett

TERMINAL Étterem és Bár arculat Pakor-Gasztronómiai Kft.

Halasi Zoltán és Rudits Károly - LouLou arculat Art Force Design Kft.

Marriott Hotel Pepper's arculat UP Hungary Kft.

Akvárium arculat Akvárium Klub Kft.

Mazel Tov – Akácfa utca 47. Go&RUINvestment2000 Kft.

 

VENDÉGLÁTÓIPARI KIEGÉSZÍTŐK

Szent András Sőrfőzde Sörözőjének vendéglátóipari kiegészítői Agro-Flott Kft.

DiVino Borbár Gozsdu udvar DVN Borbár Kft.

Bagetellini by Villa Bagatelle duplaW Kft.

 

WEBOLDAL ÉS MOBILOLDAL DESIGN ÉS FELHASZNÁLHATÓSÁG

ARAZ Étterem - 2014-es új webdesign ZeinaHotel Szolgáltató Kft.

Legelő Salátabár Legelő Kft.

LouLou Honlap PLP-Vár Kft.

Akvárium új weboldal Akvárium Klub Kft.

 

VENDÉGLÁTÓIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – ZÁRT TÉR 40 fő alatt

Bazár Hostel Bazár Hostel Kft.

Delizia Gourmet & More AG Gourmet Kft.

 

VENDÉGLÁTÓIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – ZÁRT TÉR 40 fő felett

Malom Bisztró Chill Zone Catering Kft.

Buddha-Bar Restaurant, Bar &Lounge Mellow Mood

TERMINAL Étterem és Bár - Belső tér Pakor-Gasztronómiai Kft.

LouLou Enteriőr PLP-Vár Kft.

Kocka Bár & Grill Mokoloko Kft.

Loft a tavon - Robinson étterem Euro-Profi Kft Robinson Étterem

Gál Tibor FUZIO - Pincebár és bikavér múzeum Agria Vino 2010 Kft.

FILO BAR FILO-FOOD DRINK KFT.

 

VENDÉGLÁTÓIPARI BERENDEZÉS ÉS BELSŐÉPÍTÉSZET – NYITOTT TÉR

ARAZ belső terasz design ZeinaHotel Szolgáltató Kft.

The Bigfish Seafoodbistro Fish &Friends Kft.

Café Alibi LAOS Kft.

Mazel Tov – Akácfa utca 47. Go&RUINvestment2000 Kft.

A Gastro Design verseny közönségszavazásán a nagyközönség fotóit versenyeztek kedvenc éttermeikről, kerthelyiségeikről, étlapjaikról. A szeptember 15-i zsűrizést követően lezárult az Instagramon indított közönségszavazás is.

A beküldött hashtagek alapján az első Gastro Design versenyen két közönségdíjast is hirdethetünk: egyikük a Központ Bisztró - Gasztronómiai élmény Újpest szívében,p: Központ bisztró, másrészt a FILO BAR, FILO-FOOD DRINK nevezése.

Ők már biztosan számíthatnak elismerésre, de szeptember 26-án kiderül, kié a legszebb arculat, a legegyedibb étlap, a legkreatívabb kiegészítők és ki nyerte el az ország legszebb éttermének járó címet.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk