Sok a kérdőjel a szakértők előrejelzésében a KSH adatai alapján

Elemzők megállapítása szerint a korlátozások megszűnése után gyorsan élénkülhet a turizmus.

A járványügyi korlátozások megszűntetése után gyorsan élénkülhet a turizmus belföldön a makrogazdasági elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól kiemelték: számítani lehetett a vendégéjszakák számának ilyen mértékű visszaesésére.

A KSH pénteken közzétett adatai szerint a beutazási korlátozások, illetve a járvány megfékezésére irányuló és a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben 93 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 76 százalékkal csökkent. Az összes vendégéjszaka 85 százalékkal volt kevesebb, mint 2019 novemberében és 76 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele szintén 85 százalékkal volt kevesebb az előző év novemberinél.

Brutál visszaesés várható decemberben is
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte: a november 11-től bevezetett korlátozások már a belföldi turizmust is érintették, a következő hónapokban pedig nagyobb lesz a visszaesés, mivel a novemberi hónapot csak részlegesen érintették a korlátozások. A turizmus újraindulásának időpontját lehetetlen megmondani a vezető elemző szerint, teljes mértékben a járvány terjedésétől, valamint az átoltottság előre haladásától függ, az első negyedévben szinte kizártnak tűnik a korlátozások enyhítése. Amennyiben a legveszélyeztettebb csoportokat sikerül átoltani, korlátozott enyhítések elképzelhetőek, amit legkorábban a második negyedév elejére vár Suppan Gergely.

Oltási igazolás nélkül nem megy

Hozzátette: a turizmus újraindításához átmenetileg szükség lehet az oltási igazolásokra is. Tömeges oltásokra a második negyedév végén számítanak, így talán a harmadik negyedév során megszűnhetnek a korlátozások. Kérdésnek nevezte, hogy a korlátozások megszűnése után milyen gyorsan indulhat újra a turizmus az esetleges óvatosabb magatartás miatt. 
Ugyanakkor az elemző szerint feltehetően gyorsan élénkülhet, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt év során, így rengetegen pótolhatják elmaradt utazásaikat, nyaralásukat. Nem kizárt az sem szerinte, hogy a korlátozások feloldásával eufória lesz, az emberek örülni fognak, hogy végre kimozdulhatnak. Kérdésnek nevezte az is, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokart, vásárokat, miközben erre is kifejezett igény lesz. Szintén kérdés, hogy megtartják-e az elmaradt fesztiválokat és más szabadidős rendezvényeket, noha óriási igény lenne rá Suppan Gergely szerint. 

Súlyosan sérült a rendezvényturizmus ágazat

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is kiemelte, hogy az "elképesztő" zuhanás nem volt meglepő, a járványhelyzet következménye. Ezt a szektort sújtja leginkább a járvány.
Rövid távon nem várható javulás Nyeste Orsolya szerint sem, mivel meghosszabbították a korlátozó intézkedéseket februárig. A tavaly decemberi és az idén januári adatok biztosan hasonló mértékű negatívumot mutatnak majd.

Bizonytalan prognózis

A járványhelyzet javulásától függően nyithatnak majd újra a szállodák, ettől függetlenül viszonylag hosszú idő lesz a belföldi turizmus újraépülése. Az ágazati kilátások bizonytalanok, a jelenlegi helyzet nehéz - mondta, az esetleges újranyitáskor pedig kérdésnek nevezte, hogy az emberek utazási kedve, a keresleti oldal mennyire tér vissza. A külföldi turizmus újjáépülése elhúzódó folyamat lesz az Erste Bank elemzője szerint, viszont a belföldi turizmus április-májusban talán fokozatosan újraindulhat már. Hozzátette: tavaly nyáron a járványhelyzet enyhülése jelentős felpattanásra adott lehetőséget.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.