hirdetés
hirdetés

Utazásközvetítői érdekvédelmi csoport alakult

Az utazásközvetítők érdekeinek hangsúlyosabb képviseletét kívánja ellátni egy most szerveződő zárt Facebook-csoport. Amint azt Angyal Enikőtől, miskolci Globus Travel ügyvezetőjétől, a kezdeményezés elindítójától megtudtuk, az utazásközvetítő irodák tulajdonosai számára szeretnének érdekvédelmi fórumot biztosítani, és kezdeményezésük nem a MUISZ ellen irányul.

hirdetés

A szakember meglátása szerint az idei szezonban történtek rámutattak arra, hogy az utazásközvetítői érdekek hangsúlyosabb képviselete szükséges. - Fontos, hogy nagy jelentőségű, széles nyilvánosságot érintő ügyekben egységes fellépéssel és szakszerű nyilatkozatokkal tudjuk tájékoztatni az utasokat, a szakmát – írta felhívásában Angyal Enikő.

A miskolci irodatulajdonos hangsúlyozta, hogy kezdeményezése nem a Magyar Utazási Irodák Szövetsége ellen irányul, sőt az ő irodája is kérte már felvételét a szakmai szervezetbe. Ugyanakkor véleménye szerint a MUISZ a szövetség tagságának összetételéből adódóan elsősorban utazásszervezői érdekeket képvisel és nem mindig szerencsésen nyilatkozik a közvetítő irodákról.

A közösségi média felhasználását azzal indokolta, hogy egy érdekvédelmi egyesület létrehozása sok jogi munkával és több százezer forintos kiadással járna, valamint az egyesület fenntartása is komoly pénzbe kerülne. Azt is megjegyezte, hogy jelenleg különböző kisebb utazásközvetítői csoportok próbálnak a MUISZ–szal párbeszédet kialakítani, de azon kívül, hogy mindkét fél az álláspontját elmondta, nagy változásra nem számíthatnak.

Konzultálva a lehetséges megoldásokról arra jutott pár iroda, hogy a Facebookot felhasználva az azonos érdekek mentén működő utazásközvetítői irodák tulajdonosainak létrehoznak egy zárt csoportot. A csoport neve: Utazásközvetítők érdekvédelmi csoportja. Ez a csoport nemrég alakult, elsődleges célja a Green Holidays csődje miatti helyzet kezelése és az információk megosztása volt.

Miután a helyzet lecsendesedni látszik, elindítói most új alapokra kívánják helyezni a csoportot. A csoport tagja kizárólag bizonyítottan utazásközvetítő cég tulajdonosa lehet. Az adminisztrátorok ellenőrizni fogják a jelentkezőket a cégnyilvántartásban.

Angyal Enikő hangsúlyozza, hogy a csoportban elhangzó információkat megosztani más csoporttal, vagy ott is megjelentetni nem lehet, csak az adminisztrátor engedélyével. Ennek be nem tartása a csoportból való kizárással jár. A csoport olyan témákkal kíván foglalkozni, amiben egységes fellépést szeretnének elérni a szakma, a nyilvánosság felé, de felmerülő szakmai kérdésekben is tudnak egymással konzultálni, egymást segíteni.

A csoportba jelentkezni az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címen lehet. A cégnév, a jelentkező tulajdonos neve, mobilszáma, email címe, cégjegyzékszáma, adószáma megadásával. A csoportba a felvétel nem automatikus.

A szervezők kérik, hogy az érdeklődők lehetőleg augusztus 31-ig jelentkezzenek, de a felvétel folyamatos.

- A Facebookot, mint a XXI. század kommunikációs csatornáját szeretnénk felhasználni arra, hogy napi szinten tartsuk a kapcsolatot, a felmerülő problémákra gyorsan reagáljunk és érdekeinket összehangoltan képviseljük – hangsúlyozza a csoport felhívása.

A felhívásra, már az első napon 63 iroda jelentkezett, ami azt mutatja, hogy van igény konzultációra és a közös kommunikációra.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk