hirdetés
hirdetés

117 éves falak közt egyéves Hotel Nemzeti Budapest

Egy éve nyitotta meg kapuit a Hotel Nemzeti Budapest, Magyarország első MGallery szállodája, amely egyben őrzi a 117 éves múlttal rendelkező történelmi falak kulturális gyökereit, emellett viszont finoman elegyíti azt a modernitással. Az újra megnyílt hotel elmúlt egy éves működése során elnyerte a Best of Budapest&Hungary díjat, valamint a Business Excellence „új turisztikai szereplő” díját is, három nagyszerű kortárs kiállításnak adott már otthont és több kulturális kezdeményezésben is részt vett.

hirdetés

„A Hotel Nemzeti nem titkolt célja a kultúrát pártfogó gyökerekhez való visszatérés, a művészeket támogató, pezsgő kulturális életnek helyet adni a szálloda falai között gazdag művészeti programok helyszíneként, ezzel is emlékezetes pillanatokat szerezve a hotelbe látogatóknak. Úgy gondolom, hogy szállodánk az elmúlt egy évben egyenes úton indult el e célok mentén és az ún. „Artistic Spirit of Budapest” (Budapest Művészeti Szellemiségéért) gondolat jegyében már eddig is tettünk a kultúráért. A célunk, hogy mindez erősödjön és egyre aktívabb szerepet töltsünk be a kortárs művészetek elismertségének növelésében” – mondta el a születésnap kapcsán Vaszily Edit, a szálloda igazgatónője.

Nem véletlen, hogy a megújult szálloda a kulturális életben betöltött aktív részvételével és karakterességével már a nyitást követően lenyűgözte Budapest közönségét és elnyerte a Best of Budapest&Hungary díját „új 4 csillagos hotel” kategóriában a Budapest Week Publishing olvasói, üzleti partnerei és a szakmai zsűri véleménye alapján. Illetve a Business Traveller Hungary magazin szakmai zsűrije és olvasóinak szavazata alapján 2013-ban a Hotel Nemzeti kapta a Business Excellence „új turisztikai szereplő” díját is. A Hotel Nemzeti emellett kiemelten büszke arra, hogy ilyen rövid idő alatt egyénre szabott, minőségi szolgáltatásaival több száz vendégvisszajelzés alapján Budapest TOP10 szállodái között szerepel és ezzel elnyerte a Tripadvisor Excellence 2013 minősítését.

A szállodának helyt adó, korszerűen felújított épület harmonikus egyensúlyt teremt a hagyomány és merészség, erő és elegancia, múlt és jelen között. Tökéletes egység teremtődik itt a történelem és a modernitás, a színek és a letisztultság, jómód és visszafogottság, holnap és ma között. A szállodában a vendégek 68 Classic szoba, 7 Superior szoba, 3 Junior Suite, és 2 lakosztály közül válogathatnak.

A szálloda egyik fő nevezetessége az egyedi bárszerviz, amely tradicionális, kiváló minőségű magyar ételeket-italokat és desszerteket kínál. Vendégeik káprázatos, eredeti XIX. századi festett üvegtető alatt fogyaszthatják el reggelijüket elegáns, kényelmes, kortárs környezetben.

A századfordulón épült Hotel Nemzetinek mindig is meghatározó szerepe volt a magyar kulturális és művészeti életben, amelyet az újranyitás után is folytatni kíván. Az elmúlt egy évben havi rendszerességgel adott otthont saját szervezésű kulturális rendezvényeknek, illetve szponzorált különböző művészeti és társadalmi eseményeket. A szálloda vendégei között köszönthetett nagyhírű, nemzetközileg elismert művészeket, a közélet meghatározó szereplőit. A épület falai között szezonálisan megújuló, kortárs magyar képzőművészeti alkotásokon keresztül közvetíti vendégeinek Budapest művészeti szellemiségét.

A Hotel Nemzeti a szállodán kívül is támogatja a művészeteket, 2013. november és 2014. március között a Nemzeti Galériában megrendezett Rozsda Endre kiállítás szponzora.

A hotelben megrendezésre került programok sokszínűségét igazolják a különböző kulturális rendezvények, mint pl.: divatbemutató, wine orchestra party- ahol a bor, zene, és gasztronómia találkozik-, könyvbemutatók, gyerekekenek ettiket óra, sajtótájékoztató és a különböző közösségek életében való aktív részvétel.

A szálloda Memorable Moment csomagja is a művészetek jegyében került kialakításra. A Nemzeti Színházzal való közös múltra visszavezetve olyan egyedi, különleges programot kínál, amely a magyar kulturális értékeket és érdekességeket mutatja be vendégeinek. A Nemzeti Színházban a látogatók betekinthetnek a kulisszák mögé egyéni, személyre szabott idegenvezetés keretében.

Tavasszal újult meg a Nemzeti Művész Klub, amelyet a Hotel Nemzeti hívott életre azzal a céllal, hogy a neves művészekből álló társaság tagjai valódi klubként működjenek és így járuljanak hozzá a kultúra elismertségének növeléséhez.  

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk