2016-ban Budapestre figyelnek a világ séfjei

2016. május 10-11-én Magyarország, azon belül is a Hungexpo – Budapest ad otthont a világ legrangosabb séfversenyének, a Bocuse d’Or európai döntőjének.

2016 májusában Magyarországon kerül sor a Bocuse d’Or európai döntőjére, mely gasztronómiailag és turisztikailag egyaránt országimázs-építő esemény. Az európai döntő horderejét jelzi, hogy Jérôme Bocuse, a versenyt alapító Paul Bocuse fia március 30-án a program lebonyolításának ünnepélyes aláírási ceremóniájára Magyarországra érkezett. A dokumentum szentesítésével a visszaszámlálás a 2016. májusi döntőig megkezdődött.

Az esemény kapcsán világossá válik, kik a kontinens legígéretesebb séfjei, hiszen a zsűri tagjai Budapesten választják ki azokat az európai országokat, amelyek részt vehetnek a Bocuse d’Or 2017-es lyoni világdöntőjén. 2014-ben Svédországban rendezték a versenyt, most Magyarországé a megtiszteltetés, hogy Hamvas Zoltán séf elnökletével helyet adjon a 2016-os Bocuse d’Or európai válogató versenyének. Az esemény kiváló promóciós eszköz és országimázs-építő lehetőség. Alkalmat ad arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája.

A 2016-os európai döntő megannyi kérdést tartogat. Mint ismeretes, 2015 januárjában a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjében a skandináv országok ismét diadalmaskodtak: Norvégia begyűjtötte az arany-, Svédország pedig a bronzérmet. Kérdés, vajon folytatódik-e az északi országok diadalmenete? Mely országok jelenthetnek veszélyt a domináns skandináv országokra? Franciaország képes-e ismét dobogós helyezést elérni? A kérdésekre a Sirha Budapest Kiállítás keretében (Hungexpo, 2016. május 9-11.) érkeznek meg a válaszok 2016. május 10-11. között.

A budapesti program - több nemzetközi válogató verseny után - egy 5 óra 35 percen át tartó lélegzetelállító kulináris produkció lesz. A megmérettetésen mindössze 11 séf nyer részvételi lehetőséget a Bocuse d’Or 2017 januárjában rendezendő lyoni világdöntőjére, ahol a különböző válogató versenyek győztesei vetélkednek egymással.

A figyelem középpontjában az európai válogató verseny

A selejtezők közül a Bocuse d’Or európai döntője áll leginkább a figyelem középpontjában. 2016-ban a magas technikai nívó és a lélegzetelállító kreativitás biztosan elkápráztatja a nézőket, a verseny végeztével pedig 11 európai séf kvalifikálja magát a Bocuse d’Or világdöntőjébe.

2008 óta, vagyis a Bocuse d’Or európai döntőjének alapítását követően nem kevesebb, mint 10 európai versenyző állhatott a lyoni dobogóra. A különböző kontinensekről érkező versenyzők számának egyensúlya, illetve az ázsiai-csendes óceáni és latin-amerikai döntők jelentősége miatt a Szervezőbizottság az eddigi 12 helyett csak 11 helyet biztosít a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjében az európai séfeknek.

Az elit alakulat 20 versenyzője a hazáját képviseli

A budapesti döntőn a húsz versenyzőnek a commis és trénere segítségével 5 óra 35 perc alatt egy hús- és egy halételt kell prezentálnia. A nyitott boxokban, tomboló közönség előtt dolgozó séfek kreativitásból és technikai tudásból vizsgáznak úgy, hogy közben hazájuk kulináris értékeit is népszerűsítik. Teszik mindezt a résztvevő csapatok elnökeiből álló Kóstoló Zsűri, másrészt az IOC (Nemzetközi Szervezőbizottság) tagjaiból és a kisorsolt csapatok trénereiből álló Konyhai Felügyelő Zsűri előtt. A grandiózus versenyen az ördög a részletekben rejlik. A megfelelő íz önmagában még nem garantálja a győzelmet. A köretek mennyisége, a látvány, a tálalás mind-mind szerepet játszik a pontok alakulásában.

Fókuszban Budapest és a magyar gasztronómia

Noha Magyarországot az egész világon a gulyás hazájaként ismerik, az elmúlt néhány év jól tükrözi, hogy a gulyáson, gazdag történelmünkön, színes hagyományainkon kívül, az új gasztronómia is születőben van.

Fiatal séfek garmadája ismerte fel, hogy a világ nyitott - és nem titkolózik -, ugyanakkor a múltunk elég gazdag, hogy minden tekintetben egyéni, modern, de hagyománytisztelő magyar konyhát hozzanak létre. A magyar konyhát, ami friss, lendületes, karakteres és állandóan változó.

Ezek a séfek igazi műhelymunkát végeznek! Műhelyek, amik egyben nevelik az új generációt, szórakoztatják a magyar gasztronómia lelkes követőit, alakítják, formálják a magyar termelők repertoárját.

Hogy az útkeresésünk nem sikertelen, kitűnően jelzik a gombamód szaporodó, tisztes konyhát művelő éttermek.

Az út vége még korántsem látszik, soha nem is ér majd véget! Nem is kell, hogy vége legyen! Eltökélt szándékunk, hogy erős, stabil alapokon nyugvó, valódi csúcsgasztronómia jöjjön létre az elkövetkező néhány évben. A BDOR európai döntője kiváló lehetőséget biztosít Magyarországnak mindezek megerősítésére.

10+1 tény a magyar vonatkozásokról

1. Magyarország elsőként Széll Tamással, 2013-ban vett részt a világversenyen. A hazai csapat ebben az évben a 10. helyet érte el.

2. Molnár Gábor a 2014-es májusi európai döntőn, Svédországban a 9. helyen végzett, a 2015 februárjában rendezett lyoni döntőn a 13. helyet szerezte meg. (Gábor egyébként a müncheni Geisel’s Vinotheque junior sous-chefjeként dolgozik).

3. Stockholm másfajta sikert is hozott Magyarországnak, itt hirdették ki, hogy 2016-ban hazánk rendezheti a következő európai döntőt.

4. A ‘Best Poster Prize 2015’ díjat 2015. január 28-án, Lyonban Magyarország nyerte, immár másodszor. A HG360 győztes plakátjának kreatív koncepciója (Fotó: Sárosi Zoltán) a magyar kártya formai világának és a séf által felhasznált alapanyagoknak az összeillesztésére épült. Az elrendezésben hozzávalók is szerepeltek, például a kápia paprika vagy a gyöngytyúk – a lyoni döntő húsételének fő témája.

5. A regionális döntőig úgy juthat el valaki magyar színekben, ha 2016. február 18-án a hazai döntőt megnyeri.

6. 2016. május 10–11-én Magyarország, azon belül is a Hungexpo–Budapest területe ad otthont a Bocuse d’Or európai selejtezőjének.

7. A magyar fővárosban is egy 5 óra 35 percen át zajló lélegzetelállító kulináris produkcióra számíthatnak az érdeklődők, amelynek keretében a 20 nemzeti válogatóverseny győztese tudása legjavát hozza.

8. Innen lehet bekerülni Európa 11 legjobb szakácsnak a Bocuse d’Or 2017-es lyoni világdöntőjébe.

9. A budapesti rangadó a versenyek sorában azért izgalmas mérföldkő, mert a nemzetközi mezőny felének sorsa itt dől el, ami az európai válogatóverseny rangját még jelentősebbé teszi.

10. A magyar verseny kiváló promóciós eszköz és országimázs-építő lehetőség. Budapestnek egyedülálló alkalom arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája.

11. Hazai vonatkozású érdekesség, hogy a felkészülés és a verseny során a gasztronómiai iparág szereplői páratlan összefogást mutatnak.


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.