2020 pénzügyi adatai az airBaltic-tól

A covid járvány okozta forgalomcsökkenés miatt az airBaltic csoport 143 millió eurós bevétellel zárta a 2020-as évet.

Ez  72 százalékkal alacsonyabb összeg, mint az előző év eredménye. Az airBaltic csoport nettó eredménye negatív, összesen mínusz 265 millió euró. A szigorú utazási korlátozások ellenére 1,34 millió utast szállított a légitársaság.

 

Martin Gauss vezérigazgató: „Drámai változást éltünk meg a 2020-as évben,  de jövőképünk továbbra is ugyanaz - a Baltikum első számú fuvarozója legyünk, és a legjobb csatlakozást biztosítsuk a régióban. Tavaly a válság miatt jelentősen csökkentettük költségeinket és módosítottuk az ún. Destination 2025 CLEAN üzleti tervünket is. Ennek része volt az a döntés is, hogy véglegesen kivonjuk a forgalomból a Bombardier Q400 és Boeing 737 repülőgépeket, és – a tervezettnél 2 évvel korábban – kizárólag  Airbus A220-300 repülőgép típussal üzemelünk. Az utazási igények növekedését várjuk, amely már most is pozitív jeleket mutat. Számos forgatókönyvet dolgoztunk ki a fokozatos helyreállításához, összhangban az iparági előrejelzésekkel. Amennyiben szükséges, további kiigazításokat hajthatunk végre.  2021-ben további hét Airbus A220-300 repülőgépet várunk a flottánkba.”

Tavaly a légitársaság összesen 76 útvonalon üzemelt Rigából, Tallinnból és Vilniusból, biztosítva a régió számára az összeköttetést és a cargo forgalmat.

Forrás: airBaltic/ Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.