2023 a jubileumok éve Siófokon

55 éves Siófok város, ahol idén Varga Imre szobrászművész születésének 100. évfordulója és a Balaton Táncegyüttes 60. születésnapja is színesíti a jubileumi programsorozatot. Új kiállítótérrel, színes rendezvényekkel és születésnapi Siófok55 Városnappal vár minden érdeklődőt egész évben Siófok - tájékoztatta lapunkat Siófok Turisztikai Irodája.

Siófok-2023. január 31. 2023-ban ünnepli Siófok várossá válásának 55. évfordulóját, hisz 1968-ban érdemelte ki Siófok a városi rangot, mint a Balaton meghatározó települése, népszerű fürdővárosa, a balatoni hajózás központja és a déli vasút legforgalmasabb állomása. A város történelme egészen a római korig nyúlik vissza, már Galerius császár idejében zsilip épült a területén, a 18. század elején Rákóczi fejedelem adományozott pecsétet Fok falunak, a 19. század fordulójára népszerű fürdőteleppé nőtte ki magát a település. 2022-ben Siófok lett az ország legnépszerűbb vidéki városa a turizmus statisztikák alapján több, mint 1,3 millió vendégéjszakával.



Siófok55 égisze alatt szervezi meg Siófok az idei kiemelt rendezvényeit, amelyeken egyedi hangulat, az adott ünnephez igazodó színes programkavalkád, kulturális és gyermekprogramok, ünnepi pillanatok várják a helyieket és a Siófokra látogatókat. Idén is lesz Siófokon Húsvéti Nyuladalom, színpadon Rácz Gergővel és a Kiscsillag zenekarral, a régi idők hagyományát idéző népi locsolkodással az idén 60 éves Balaton Táncegyüttes jóvoltából. Egyedi színnel és új köntösben érkezik a Pünkösdi Rózsaünnep, ahol vendégül látjuk városunk testvértelepüléseit és a Rózsakert megújulását ünnepeljük egy témára felfűzve, az ünnepi hangulathoz várhatóan a városi kötődésű KFT zenekar és Zséda is hozzájárul.

Nem maradhat el ősszel a kiváló gasztroélményt és családi kikapcsolódást nyújtó idén 10. jubileumát ünneplő Halfesztivál, ahol érkezik a Vad Fruttik és a 40 éves Első Emelet is. 2023-ban az egyedülálló és nagyszabású 4 napos Városnapi program keretében tervezzük Siófok55 éves jubileumát, ahol emléket állítunk a múltnak és a helyi lakosokat bevonva ünnepeljük a jelent, színes kulturális és szabadidős programokkal, megkoronázva az estéket helyi zenekarok és a Bagossy Brothers koncertjével.  Nem hiányozhat a 2023-as palettáról a nyári XX. New Orleans Jazz Fesztivál és a Téli Varázs sem, emellett várhatóan ellátogat városunkba Péterfy Bori és zenekara, Kozma Orsi, Kiss Tibi és számos gyerekzenekar is.

2023-ban is lesz Óriáskerék a siófoki nagystrandon, a Plázs ismét elhozza a hazai zenei élet krémjét, felfedezésre vár a DRV Vizek Háza, a Töreki halastavak varázslatos vidéke, a Sió parti kerékpárút és kihagyhatatlan élményt ígér egy balatoni hajókirándulás…

Megújult kiadványokkal, arculattal, online kvízjátékkal, új honlappal és megannyi izgalmas programmal, aktivitással készül Siófok a 2023-as évben.


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.