22,5 millió forintra bírságoltak egy céget az üdülési jogok miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Dinasztia Wellness Kft. megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával. A jogsértésért mintegy 22,5 millió forint bírságot szabott ki a GVH. 

A Dinasztia Wellness Kft. 2012 novemberétől telefonos és személyes, szóbeli egyeztetések keretében népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait.

A GVH vizsgálata szerint a cég azt üzente az üdülési joggal már rendelkező fogyasztóknak, hogy

• meglévő üdülési jogaikat eladja, amelynek feltétele egy új üdülési jog megvásárlása;
• az újonnan megvásárolt üdülési jogot belátható időn belül képes értékesíteni.

A vállalkozás egyúttal hitelszerződéseket is közvetített a fogyasztóknak – ügynökként eljárva – az új üdülési jog megvásárlásához szükséges vételár finanszírozásához. 

A GVH döntésében megállapította, hogy a vállalkozás 2012. novemberétől tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert

• azt a valótlan benyomást keltette a fogyasztókban teljes kereskedelmi gyakorlata idején, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, a továbbértékesítési szolgáltatásnak, illetve a másodlagos értékesítés eredményességének pedig az a feltétele, hogy a fogyasztó újabb üdülési jogot vásároljon,

• valótlan állításokat tett a szóbeli megbeszélések alkalmával az értékesítés eredményességére, az üdülési jogok eladhatóságára vonatkozóan.

A bírság kiszabásakor a GVH a jogsértéssel érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy

• a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott, így sok fogyasztót ért el;
• a vállalkozás teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan, jogsértő tájékoztatásokon alapult;
• a jogsértő kereskedelmi gyakorlat sérülékeny fogyasztókat célzott meg;
• a vállalkozás jelentős mértékű előnyhöz jutott a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok által;
• a szolgáltatás bizalmi jellegű;
• a jogsértés – az üdülési jog többéves időtartamára tekintettel – hosszú távon fejti ki hatását, és komoly fogyasztói kárt, kiadást jelent.

A GVH az elmúlt években több versenyfelügyeleti eljárást indított üdülési jogok továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára, és figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely a honlapján itt olvasható.

 

Forrás: GVH


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.