800 ezer vendégéjszakát hozott az észak-európai régió

8 ország és 32 millió lakos tartozik Székely György, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) észak-európai régiójáért felelős igazgatójának területéhez.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ilyen régiót persze nem ismer a politikai vagy gazdasági felosztás, de az MT Zrt. gazdaságossági okokból már jó ideje egy külképviseleti igazgatóhoz sorolta a skandináv országokat, Finnországot, sőt a Balti államokat is.

„Sok kicsi sokra megy” értékelte az eredményt Székely György: tavaly 10 százalékkal nőtt az északi régióból a vendégéjszakák száma, s ha a régió küldő országainak statisztikáját összeadogatjuk, kiderül, hogy együttesen a második helyen állnak Németország mögött. Még Izlandból is 2000 turista érkezett 9 charter járattal hazánkba.

A Malév leállása majdnem véget vetett a jómódban élő, sokat, és 90 százalékban repülővel utazó turistakör további bővítésének. Ám a fapadosok (Ryanair, Wizzair) már két héttel a leállás után átvették a Malév szerepét. A legsűrűbb járathálózattal a Norwegian rendelkezik a térségben, utasainak 30 százaléka fogászati kezelésre utazik Magyarországra. A Malév vége és a SAS gyenge próbálkozása sajnos MICE üzletág visszaesését okozta.

A legjobban eladható turisztikai termék a régióban a budapesti városlátogatás, s mint a Norwegian adatai mutatják, az egészségturisztikai utazásokon belül a fogászati kezelések. A számunkra kézenfekvő termál-gyógyturizmusnak nincs hagyománya és elismertsége. A régió orvosai a gyógyító protokollban nem tartják számon a balneoterápiát, annál is kevésbé, mert ilyet a nemzetközi gyógyászat, sőt a magyar gyógyászat se dolgozott ki, és nem is tanítják a magyar orvosképzésben. A biztosítók megnyerése nem lenne előnyös, mert az unión belül mindig az adott ország (jelen esetben Magyarország) által fizetett OEP támogatást kapnák az intézményeink.

A régió idei marketingtervében az eddigiek mellé (Budapest, fogászat, Sziget Fesztivál és könnyűzenei nagyrendezvények) új vonzerők megismertetése is nagy hangsúllyal szerepel. Ilyen a Balaton /Hévíz és a Balaton felvidék. Annál is inkább, mert a jó magyar boroknak is híre ment, és a gazdag északi országok lakosai kezdenek a minőségi borfogyasztásra átállni. Az Alföldet a „magyar Texas” cowboy romantikához köthető imázsával népszerűsítik. Az edzőtáborok (kosár, röplabda) is szóba jöhetnek, nem ártana, ha ilyen sportlétesítmények a termálfürdők mellett épülnének.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.