A férfi, aki keresi a kihívásokat

Alapvetően háromféle vonzódás határozta meg az MT Rt. hat vezérigazgató- váltást megélt igazgatójának életét: a műszaki irányultság, a média, valamint a turizmus iránti érdeklődés.

Nekem meglepetés volt, de aki közelebbről ismeri önt, nyilván tudja, hogy rengeteg dologgal foglalkozott életében. Felsorolna néhányat?

– Bábáskodtam az első színestévé-adásnál, több társammal alapítója voltam az Útinformnak – részt vettem a technikai háttér megteremtésében, és évekig mondtam be az ilyen jellegű híreket a rádióban. Nyolc éven át újságírókkal ralliztam, az első kapavágástól kezdve a helyszínen voltam, és az első öt évben a Magyar Rádióban közvetítettem a Forma–1- et. Ott voltam az első UTAZÁS kiállításon, aminek később hat éven át a sajtófőnöke is voltam. Részt vettem az MTV-teletext elindításában, és ugyanott évekig egy vasárnapi magazin műsorvezetője voltam. Én indítottam a kispesti tévét, és tíz évig a Kispest-Honvéd sajtófőnöke is voltam.

Szerencséje volt, hogy ennyi új dolog születésénél jelen lehetett. Gondolom, úttörő volt az MT Rt.-nél, pontosabban az elődjénél is.

– Igen, az első napon még számítógépem sem volt, az irodában csak NDK, RFT típusú írógépek voltak. Nem egy területen azonban élenjáró volt a Magyar Turisztikai Szolgálat; Európát jócskán megelőzve, 1995-ben készült el például a weblapja. Az akkor még csak harminc tagból álló Tourinform-hálózatban olyan adatbázist építettünk fel, amely térinformatikai és multimédiás elemeket is tartalmazott. És hogy tovább soroljam a jó példákat: 1996 decemberében olyan – akkor és azóta is – világszínvonalú logisztikai bázist építettünk fel Kőbányán, amely évente 10 millió kiadvány disztribúcióját teszi lehetővé. Különösen büszke vagyok arra, hogy munkatársaimmal beindítottam az Európában egyedülálló, éppen ötéves születésnapját ünneplő nonstop turisztikai telefonos szolgálatot.

Amióta a Magyar Turizmus Rt.-nél dolgozik, hat vezérigazgatója volt. Nem volt nehéz ezt elviselni?

– Nem volt könnyű. De nem is az a legnagyobb baj, hogy mindig máshoz kell alkalmazkodni, hanem hogy folyamatosak voltak az átszervezések, soha nem lehetett végigvinni egy koncepciót. A mostani vezetés szerencsére stabil, és ez különösen fontos most, hogy a források szűkültek.

Mintha ez a bizonytalanság tükröződött volna például abban is, hogyan ítélik meg a regionális marketing igazgatóságok szerepét. Ebben látszik már valamiféle következetesség?

– Látszik, bár az állandó gondolkodásváltás korábban megnehezítette a régiók önálló arculatának kialakítását. Az idei volt az első év, amikor a központ a korábbinál nagyobb szabadságot adott a régióknak.

És hogyan éltek vele?

– Kedvezőek a tapasztalataink: nagyon felelősen gondolkodtak. Biztos vagyok benne, hogy így lesz ezután is: 2006-ban is önállóan dönthetik el, mire fordítják a rendelkezésükre álló pénzt. ttrend • Mekkora volt ez az összeg az idén és mekkora lesz jövőre? – Az idén 590 millió forint, jövőre 610 millió forint.

Mire elég ez a összeg?

– Ha hozzávesszük, hogy 2006-ban visszaigényelhetjük az áfát, kicsivel még több pénzük is lesz a tavalyinál. Bízom benne, hogy néhány százalékos vendégéjszakaszám- növelésre ez elég lesz, ha elsősorban a belföldi vendégek megszerzésére koncentrálnak. A legtöbben egyébként már felismerték, hogy ebbe az irányba kell haladni.

A statisztikai adatokban ez egyelőre nem tükröződött...

– Nem, de ez nem csak rajtunk múlt. Az idén Budapest hozta a jó eredményeket, és meggyőződésünk, hogy a vidéki régiókba még jó ideig Budapesten keresztül vezet a turistaútvonal. De ezzel is vigyázni kell, mert a főváros sem csak saját munkájának köszönheti sikerét.

Az ön feladata a Tourinform-irodák munkájának koordinálása. Mennyire tartja megfelelőnek a hálózat működését?

– Az irodák döntő többsége magas színvonalon látja el a feladatát. A legnagyobb nehézséget ma az irodák stabil működtetése jelenti, elsősorban a fenntartó önkormányzatok számára.

Mit tart élete legnagyobb sikerének?

– Nehéz egy valamit kiemelni, sokkal fontosabb számomra, hogy – Istennek hála – megadatott nekem sok új, gyönyörű kihívásnak megfelelni. Ebben óriási segítséget jelentett mindig a stabil, megértő családi háttér.

Mi az, amire vágyik?

– Ahhoz, hogy az ember sikeres legyen a munkájában, a legfontosabb az egészség. Különösen fontos a gyermekeimé, akik még egzisztenciájuk megteremtésének az elején járnak.

Született
Kispest, 1949. augusztus 2.
Család
Nős, két felnőtt gyermeke és egy négyéves unokája van
Iskolák
• Puskás Tivadar Távközlési Technikum
• Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola, villamosmérnöki diploma
• Különböző marketing- és pr-tanfolyamok Ausztriában, illetve Németországban
Munkahelyek
• 1967 Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság; technikus, majd mérnök
• 1976 Útinform; mérnök, újságíró
• 1986 Turizmus újság; főszerkesztőhelyettes
• 1996 Magyar Turisztikai Szolgálat (a Magyar Turizmus Rt. elődje); információs és pr-igazgató, információs és logisztikai igazgató, 2004 novemberétől belföldi hálózati igazgató
Nyelvismeret
Angol, német
Egyéb
• A Teletext egyik alapítója
 • A TV Kispest elindítója
• Az első öt hazai Forma–1 kommentátora
• Az UTAZÁS kiállítás sajtófőnöke hat éven át
• A Mitsubishi sajtófőnöke 13 éven át
• A Kispest-Honvéd FC sajtófőnöke 10 éven át
• Tévés műsorvezető (Magyar Televízió, Napraforgó)
Hobbi
• Autó, zene, fotózás, filmezés, barkácsolás, utazás, modellezés

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.