A fürdő gazdasági okok miatt zárva

Tavaly év végén lejárt a határideje annak az uniós jogharmonizációt célzó kormányrendeletnek, amely arra kötelezte az ország fürdőit, strandjait, hogy medencéiket vízforgató berendezéssel lássák el. A 121/1996. (VII. 24.) kormányrendelet határidejét több alkalommal módosították az elmúlt évek során, további haladék adását nem tartották indokoltnak. A legtöbb strand a rendelkezésre álló tíz év alatt megtette a megfelelő lépéseket, a medencékbe a töltő-ürítő berendezések helyett vízforgató rendszerek kerültek, a gyógyvizes medencék pedig mentességet kaptak az átalakítás alól. Minden régióban akad azonban olyan fürdő, amely pénzhiány miatt nem hajtotta végre a szükséges fejlesztéseket, sőt olyan is, ahol erre még jutott pénz, de a fürdő üzemeltetésére már nem.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Március elején az ország fürdőinek összesen 2493 medencéje közül 1818 volt ellátva vízforgató berendezéssel, ami a hazai medencék 73 százaléka. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) felmentésével 546 rendelkezik, ezek mindegyike gyógyvizes vagy termálvizes, és nem úszómedence. Márciusban 81 medence átalakítása nem történt meg, ami az összes medence csupán 3,2 százalékát jelenti. Ezek közül 46 medence átalakítása már folyamatban volt. Az OTH Kommunikációs Főosztályának tájékoztatása szerint májusban összesen 27 olyan strandfürdő volt az országban, amely a fejlesztés elmaradása miatt nem kapott működési engedélyt, illetve amely a zajló felújítási munkálatok miatt nem nyitott ki. A zárva maradó strandok zöme gazdasági okokra hivatkozva nem üzemel, de akad köztük olyan is, ahol ugyan viszszaforgatásos úszómedence található, az üzemeltetésére azonban nincsen pénz.

Észak-Alföld

A legtöbb zárva tartó strand az alföldi régiókban található. Az Észak-alföldi régióban a vízforgató berendezések hiánya miatt nem kapott működési engedélyt, emiatt zárva tart a Jászboldogházi strandfürdő két medencéje, valamint a komádi Városi strandfürdő három medencéje. Előbbiben egy gyermekmedence és egy úszómedence, utóbbiban egy úszó-, egy ülő termál- és egy gyermekmedence található. Hajdúszoboszlón 2006 óta nem üzemel a Hotel Liget két termálmedencéje. A hajdúszoboszlói Hotel Hőforrásban az egész évben nyitva tartó termálfürdő megkapta a végleges felmentést a vízforgató berendezés beszerelése alól. A nyári időszakban a szálloda strandján két medence működik, a gyermekpancsoló jelenleg átalakítás alatt áll, és 1-2 héten belül újra használhatják a vendégek. Az Apolló Termalhotel & Apartments szállodát teljesen felújítják, és komplex gyógyászati részleget alakítanak ki itt, amely az idei év végére, jövő év tavaszára nyílik meg a nagyközönség előtt. Földesen a Szabadidőközpont és Strand három medencéje (úszó, termál, gyerek) közül jelenleg egy sem üzemel, két medence felmentése folyamatban van, egynél átalakítási munkálatokat végeznek. Nádudvaron a Termálfürdőben szintén munkálatok zajlanak, amelynek befejezéséig a felmentéssel rendelkező medencék sem üzemelnek. A nádudvari Termálfürdő két gyógy-, egy pancsoló-, egy úszó- és a szaunához tartozó merülőmedencéje közül kettő rendelkezik a vízforgató berendezések beszerelése alóli felmentéssel, kettőben pedig jelenleg is tart a rendszer kiépítése. A Baktalórántházán található Strandfürdő iker-gyermekmedencéjére és termálmedencéjére is felmentést kért, amelynek megadása jelenleg folyamatban van, a felmentésig működési engedély híján egyik medence sem működik.

Dél-Alföld

A Dél-alföldi régióban a zárva tartó strandfürdők zöme gazdasági okokra hivatkozva nem fogad vendéget. Habár a helyi önkormányzat településfejlesztési koncepciójában szerepel az intézmény hasonló célú hasznosítása, az újkígyósi strandfürdő immár 7-8 éve nem üzemel. Itt egy úszó- és egy pancsolómedence szolgálta ki nyáron a fürdeni vágyókat. Gazdasági okok miatt 2004 óta nem üzemel a mezőhegyesi strandfürdő sem, ahol egy úszó-, egy gyermek- és egy tanmedence működött korábban. Szintén gazdasági okokból tart zárva idén az izsáki és a keceli strandfürdő is. Hiába található vízforgatásos úszómedence a keceli strandon, pénzszűke miatt ennek üzemeltetését sem tudják megoldani, így az sem meglepő, hogy a fürdő termálmedencéjének átalakítását, felmentését nem kezdeményezték. Nem kapott működési engedélyt a sándorfalvai strandfürdő sem, ahol egy úszómedencét élvezhettek korábban a vendégek. Gerendáson a Malomkert strandfürdőben készen állnak a töltő-ürítő medencék átalakítására, jelenleg az erre elnyert pályázati pénzösszeg megérkezésére várnak, hogy megkezdődjenek a munkálatok. Az átalakítás után a mostani két termálmedence helyett egy korszerű medencével üzemel majd a strand. Mezőkovácsházán a Parkfürdőben található gyógymedence hidraulikájának átalakításáig nem kap működési engedélyt. A tiszai ártéren elhelyezkedő szegedi Partfürdőben jelenleg az ülőmedence felmentésére várnak. A strand úszómedencéje, csempés medencéje és két pancsolómedencéje nem kapott működési engedélyt, ráadásul a fürdő ártéri elhelyezkedése miatt ezeknél a vízforgató berendezések kiépítése nem is lehetséges.

Észak-Magyarország

A régióban a Gönci Településüzemeltetési Kht. strandfürdője az üzemeltető kezdeményezésére idén nem nyitott ki, és nem is tervezik a strand újbóli megnyitását a fürdővendégek előtt. Itt egy kisebb és egy nagyobb töltő-ürítő rendszerű medence működött. A hevesi strandfürdőnek egyik medencéje ugyan rendelkezik felmentéssel az átalakítás alól, két másik medencéjét azonban nem építették át vízvisszaforgatásossá, így utóbbi kettő nem kapott működési engedélyt. A strand nem nyitott ki az idei szezonra. Bekecsen sem használhatják a vendégek az idei évtől a fürdőmedencét. A mátraderecskei strandon végül a három közül egy medence sem kapott működési engedélyt. A strand egyik medencéje 1999-ben ugyan felmentést kapott, amely bizonyos feltételekhez kötött volt, de nem érvényesítették azóta.

Dunántúl

A Dél-dunántúli régióban Babócsán, Szulokon és Simontornyán nem üzemel a termálfürdő. Szulokon a három töltő-ürítő medence közül az egyik felújítás alatt áll. A Közép-dunántúli régióban Nagyigmándon évek óta nem működik a községi strand, amelynek hideg vizes medencéjére nem kértek működési engedélyt. Nem kértek működési engedélyt a pétfürdői strandfürdő idei megnyitására sem. Itt korábban egy verseny- és egy gyerekmedence szolgálta ki a vendégek igényeit. Sümegen átalakítás miatt tart zárva a városi strandfürdő, amelynek 1600 és 300 köbméteres medencéjének korszerűsítésén egyaránt dolgoznak. A Nyugat-Dunántúlon, Csornán az átalakítás hiánya miatt nem üzemeltetik az Aquathermál fürdő és kemping nagy és kis ülőmedencéjét és pancsolómedencéjét. Szentendrén a Papszigeti strand gazdasági okok miatt nem fogad vendégeket.

Miért fontos az átalakítás?

A töltő-ürítő berendezések lecserélését járványügyi események indokolják. Az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztálya összeállított egy tanulmányt az elmúlt évtizedek járványairól, amelyek megelőzhetők lettek volna. Az elmúlt közel 40 évben összesen 60, fürdővíz által terjesztett járványt jelentettek, amelyekben közel nyolcezren betegedtek meg. Ez az esetek 85 százalékában fürdővíz által terjesztett dizentériajárvány volt. A betegek döntő többsége 6–9 éves gyerek volt, akik pancsolás közben véletlenül lenyeltek a medence vizéből. A járványok kialakulását a nyári meleg és a zsúfoltság mellett a töltő-ürítő medencék rossz hidraulikája és a nem megfelelő vízfertőtlenítés is elősegítette. Az elmúlt öt év statisztikai adataiból kiderül, hogy a bakterológiai vizsgálat során a töltő-ürítő medencékből vett mintáknak mindössze 34,8 százaléka, míg a visszaforgatásos medencékből származó minták 85,5 százaléka volt megfelelő. Az átalakítás alól felmentést kaptak a gyógymedencék, gyógyvizeink jelentős részénél nem is lehet a vízforgatásos víztisztítási és fertőtlenítési technológiát alkalmazni, mivel ennek során éppen a gyógytényező sérülne. Ezeket a medencéket 14 éven aluliak eleve csak orvosi rendelvényre használhatják.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.