A magyarok 77%-a legalább egyszer nyaral

Idén a magyarok többsége tervez nyaralást, és a külföldi úti célok közül az európai országok, a belföldiek közül pedig a Balaton a legnépszerűbbek – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. A legtöbben július második felében mennek nyaralni, és belföldi szállodaválasztásnál a kirándulási lehetőségek, a barátságos kiszolgálás, a bőséges és egészséges ételkínálat, valamint a többgenerációs programlehetőségek bizonyulnak a legfontosabb szempontoknak.

A magyarok közül a legtöbben (39%) évente egyszer mennek pihenni, de sokan vannak olyanok (38%), akiknek évente több alkalommal is van erre lehetőségük – derül ki a kutatásból. Két-három évente a megkérdezettek közel 6 százaléka, négy-öt évente 3 százalékuk, hat évente vagy ritkábban pedig szintén 3 százalékuk megy pihenni. A válaszadók 11 százaléka jelezte, hogy soha nem utazik el kikapcsolódni.

Nyaralás 2019-ben: a belföldi úti célok és a Balaton a sláger

A magyarok többsége, 62 százalék megy 2019-ben nyaralni. A megkérdezettek közül a legtöbben, 32 százalék kizárólag belföldi célpontot, 26 százalék pedig csak külföldi desztinációt jelölt meg (4 százalék külföldre és belföldre egyaránt utazik). Itthon a Balaton a legnépszerűbb régió, a megkérdezettek 21 százaléka jelezte, hogy ide megy kikapcsolódni. A legnagyobb hazai tavat jóval leszakadva a Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl követi. A külföldi úti célok közül az európai országok a legnépszerűbbek (az összes válaszadó 23,2 százaléka választ ilyen desztinációt). Szabó Linda, a Carbona értékesítési vezetője elmondta, hogy tapasztalataik szerint sokan vannak olyanok, akik második nyaralásként, egy külföldi utazás kiegészítéseként választanak kényelmes belföldi szállodát.

A kutatásból az is kiderül, hogy a belföldi hotelek kiválasztásánál melyek a legfontosabb szempontok: a legtöbben a kirándulási lehetőségekre (51%), a barátságos kiszolgálásra (50%), valamint a bőséges és egészséges ételkínálatra (41%) voksoltak (több lehetőség közül lehetett választani). Sokan vannak olyanok is, akik a többgenerációs programlehetőségeket (36,4%), a minőségi wellness szolgáltatásokat (30,6%) és a szabadtéri élményfürdőt (26,8%) jelölték meg, mint a szállodaválasztásban fontos szempontokat. 

A legtöbben július második felében és augusztus elején mennek nyaralni

Július második és augusztus első felére esik idén is a legerősebb nyaralószezon a Carbona kutatása alapján: igazodva az iskolai szünethez is, a válaszadók közül a legtöbben (35%) július második, valamint augusztus első felére (22%) időzítik idei nyaralásukat.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.