A nanobéka és a kocsonya

Kevés magyar várost gázolt el úgy a rendszerváltás, mint az acélgyártás fellegvárát, Miskolcot. Lakosai annál nagyobb közös elszánással építenek kultúrából, hagyományból és magas szintű műszaki tudásból új imázst a városnak. 2008-ban Miskolc kapta a „Kultúra Magyar Városa” címet.

Miskolcon a turisztikai szezon a februári multikulturális kocsonyafesztivállal indult. A „Pislog, mint a miskolczi kocsonyában a béka” szállóigére alapozott téltemető mulatság minden műfajban nyújt valami élvezeteset, nem csak az ínyenceknek, mulatósoknak, vásári forgatagban vásárlóknak. Reggel síelünk, utána gyógyfürdőzünk, délután kocsonyát eszünk, este operába megyünk – ezt se tudják sokan utánunk csinálni! – mondhatják a helybéliek nem kevés büszkeséggel. Tény, ami tény, az immár 8. alkalommal megrendezett kocsonyafesztivált nem akárhogyan szervezik. Harmincoldalas műsorkalauza bőségével ejti zavarba a hétvégére ide látogatókat. Idén a tavaszias szellő ugyan olvasztgatta a csodaszép jégszobrokat, de a fesztiválra érkezők annál jobban élvezték a szabadtéri koncerteket, zsúfolásig megtöltötték Miskolc főutcáját és köztereit. Több ezer kocsonyástál talált gazdára, sok hektoliter „Korty” csúszott le a vendégek torkán. Mert a kocsonyafesztiválnak külön itala is van! A vidék kincseiből, a karsztforrások vizéből, malátából és tokaji boresszenciából állította össze a Korty nevű, színében a sötétvörös borostyánra, habjában a Guinnessre emlékeztető kedvelt italt Vaskó György, a miskolci Kortyolda vendéglő tulajdonosa.

Hagyományok és high-tech

Béka béka hátán, a kirakatokban, az utcai elárusítópultokon, filcből, marcipánból, babzsákból, kerámiából, még az égből is hullatták a puha filcállatkákat, a kocsonyafesztivál jelképeit a furfangos szervezők. Az idei kocsonyafesztivál zöldfesztivál is egyben (2008 a Föld bolygó nemzetközi éve), a gyakorlati békavédelem terepen is meg a zöldsátorban is komoly programpontja volt a fesztiválnak. A tudomány összefogott a turizmussal: a Herman Ottó Múzeum munkatársai külön sátorban mutatták be Miskolc legújabb világszenzációját, a Bükkábrányban talált, sok millió éves mocsári ciprusokat. A világ első nanobékája, amely a fesztivál alkalmából a Miskolci Egyetemen „született”, tanúsítja, hogy milyen fölényes játékossággal forgatják a nanotechnológia fegyvereit a helyi kutatók. A 40- szer 40 mikrométer nagyságú, békát ábrázoló rajz egy hajszál keresztmetszetére kétszer férne rá! A legkorszerűbb módszerek és eszközök játékos szerepet kaptak a kocsonyafesztiválon. GPS-koordináták alapján kell megtalálni például a „Békakirálynő” rejtekhelyét a városban, a Miskolci Állatkert pedig internetes sztárt faragott Pyxiből, az afrikai ökörbékából, amelyet éjjel- nappal webkamerák követnek a békavalóságshow keretében. A fesztivál végén pedig útjára indul a Travel Bag-akció hőse, a miskolci béka bábfigurája. A világ számos pontján felszerelt, GPS-koordinátával ellátott ládáktól ládákig utazik majd, hátizsákjában Miskolcot népszerűsítő üzenetekkel. Miskolc városa él a legkorszerűbb marketingeszközökkel: turisztikai portálja mellett CD-n is megjeleníti a város kínálatát, és hat belvárosi touch-info pont is segíti a turisták tájékozódását.

A kultúra várost épít

A miskolciak leginkább a színházukra büszkék, a mai Magyarország legrégebbi kőszínháza mára 17 ezer négyzetméteres komplexummá fejlődött. Az öt játszóhely, a hatalmas jelmeztár mellett kis emlékpark is idézi a színjátszás hőskorának nagyasszonyát, Dérynét és Latabár Endrét, a Latabár dinasztia megalapítóját. A Miskolci Színészmúzeum mára éppúgy kihagyhatatlan látnivaló lett, mint Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza a görögkeleti templomban. Az egykori vasgyárat „ipari szafari” keretében mutatják be, az „Év vendége” jeligével három-öt napos, kedvezményes csomagtúrákat kínálnak. Városatyák, színészek, tudósok, utazásszervezők ötleteiből egész évre szóló programsorozat született Miskolcon és környékén.

A tanulmányutat Miskolc város támogatásával a SZERVIZ IRODA Utazási Központ szervezte és finanszírozta.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.