A nyírbátori projekt végét jelző szobrok

2011. április 27. és május 4. között várja a látogatókat Budapesten az a kiállítás, mely a nyírbátori Hit és Egészség kiemelt projekt májusi lezárását vetíti előre - tájékoztatta a Turizmus Online-t a beruházó.

A SYMA Sport- és Rendezvényközpontban kiállított, Leonardo Da Vinci eredeti tervei alapján elkészített harci eszközök budapesti bemutatkozásukat követően május 29-én – a Hit és egészség projekt záró akkordjaként – elfoglalják állandó helyüket az átadás előtt álló nyírbátori várostörténeti sétányon. A kiállításon megtekinthetők továbbá a Nyírbátor történelmi emlékeit és legendáit feldolgozó Báthori Panoptikum egyes viaszfigurái is, melyek szintén Megyeri János szobrászművész alkotásai.

A Da Vinci – az új magyar Leonardo elnevezésű kiállítás egyediségét az adja, hogy a „Géniusz” ezen alkotásait Magyarországon, magyar művész, ilyen formában még nem alkotta meg és nem mutatatta be a nagyközönségnek, saját korában pedig azért számítottak tervei forradalminak, mert az akkori anyagokkal és gyártási módszerekkel csak keveset lehetett közülük megvalósítani. A tárlaton öt életnagyságú Leonardo alkotás – körágyús tank; mozsár ágyú; nyíl ágyú; helikopter avagy spirál kopter és egy szárny modell – valamint egy különleges Leonardo-szobor is megtekinthető. A tárlat a Báthori Panoptikumban elhelyezett különleges szobrok egy részével egészül ki. A kiállított alkotások a budapesti bemutatót követően május 29-én – a Hit és egészség projekt záró mozzanataként – elfoglalják állandó helyüket a nyírbátori várostörténeti sétányon.

A Hit és egészség elnevezésű 3,5 milliárdos fejlesztés lezárása fontos mérföldkő Nyírbátor és a környező települések szempontjából, hiszen célja, hogy a térségben egy, a hazai és külföldi turisták számára egyaránt csábító vallási és egészségturisztikai központot hozzon létre. A projekt sikeres megvalósítására 2008-ban a három történelmi egyház és Nyírbátor Város Önkormányzata közösen vállalkozott, s összefogásuk eredményeképpen az elmúlt néhány évben átadásra került már a felújított Sárkány Wellness és Gyógyfürdő, a Báthori Panoptikum, valamint a felújított máriapócsi Görögkatolikus Kegytemplom.

A projekt befejezésére 2011 májusában, további ünnepélyes átadási ceremóniák kíséretében kerül sor. A felújított Római Katolikus Minorita Templom 2011. május 14-én kerül megszentelésre egy ünnepi püspöki szentmise keretében, majd május 29-én a Református Templom és az egyes turisztikai pontokat összekötő várostörténeti sétány ünnepi átadására kerül sor.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.