A Tensié az airBaltic

A Tensi Aviation lett a lett airBaltic légitársaság általános értékesítési ügynöke, GSA-ja.

A Budapestet a Baltikummal május 16-tól összekötő járathoz jegyváltással és egyebekkel kapcsolatban, segítséget és információt Kovács Julianna értékesítési vezetőtől, valamint Szabó Mónika és Wiener Krisztina repülőjegy értékesítőktől kérhetnek.

A járat a nyári menetrend szerint hetente négyszer, hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik a két főváros között. Az utat kicsit több mint két óra alatt egy, a Malév által is üzemeltetett Q400-as repüli.

Van múltjuk

A Tensi korábban már együttműködött a lett légitársasággal. De az airBaltic-nak sem ez az első próbálkozása Budapesttel; a légitársaság 1999-ben egy szezon erejéig Vilnius és Budapest között kevésbé meggyőző töltöttséggel üzemeltett járatot. Két éve a litván FlyLal üzemeltetett szintén kérészéletű járatot, maga a légitársaság sem volt hosszú életű. Úgy tűnhet, hogy egy erős légitársasággal megtámogatva Riga lett a Baltikum gyűjtő-elosztó repülőtere. A két éve, mióta az alapító SAS eladta részét a lett államnak 52%-ban állami, 48%-ban privát airBaltic a „hagyományos” és fapados légitárság különös együttesét hozta létre. A turista osztályán a diszkontokhoz hasonlóan étel-ital csak pénzért kapható, míg emellett létezik egy teljesen hagyományos, bőkezű kiszolgálást nyújtó business osztály.

Az északi hub

Az airBaltic alaposan odapörkölhet a skandináv piacon versenytársainak. Olyan észak-európai és baltikumi - vidéki nagyvárosok és fővárosok egyaránt - desztinációkat kínálnak, amelyek Budapestről egyre körülményesebben érhetők el.
Ezt megerősítve Gregory Pomerantsev, a cég értékesítési igazgató-helyettese a Turizmus Online érdeklődésre elmondta: a hetente négyszer közlekedő járatot nem csupán a lett-magyar point-to-point forgalomra alapozza a légitársaság.
A hub szerepet olyannyira komolyan gondolják, hogy Pomerantsev elmondása szerint hamarosan új terminál épülhet külön az airBaltic számára. Ami a foglaltságot illeti, ígéretes, a nyár jónak néz ki - ismertette még a februári Balttour, turisztikai szakvásáron Rigában tartózkodó munkatársunk érdeklődésére.

Ők is jönnek?

Szintén nagy reményekkel néz elébe a járat következtében várhatóan növekedésnek induló beutas forgalomnak a Magyar Turizmus Zrt. Székely György, az MT Zrt stockholmi képviseletének vezetője elmondta: „A térség kifelé lábal már a válságból, melyhez párosul egy jó áron értékesített, központi helyre közlekedő járattal” Pomerantsev meglátásával egybecsengve Székely hozzáteszi: a rigai gyűjtő-elosztó repülőtéren keresztül nem csupán a Baltikum három fővárosa érhető el, hanem számos olyan finn, svéd és norvég vidéki, illetve főváros érhető, mely komoly látogatói potenciált jelent Magyarország számára. Skandinávia és a Baltikum a maga bő 560 ezres évi vendégéjszakájával hazánk harmadik számú küldőpiaca. Ebből a jelentős számból körülbelül 15 ezret tesznek ki egyelőre a balti államok.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.