'

Alig háromórás repülés után érkezünk meg a Malév Boeing 737-esén a Oneworld légiszövetség közép- és dél-amerikai kapujaként is szolgáló, 70 milliós kapacitású Barajas repülőtér barokkosan futurisztikus 4-es termináljára. A városba befelé jövet négy, kétszáz méternél is magasabb felhőkarcolóval – Cuatro Torres – nézünk farkasszemet, és nehezen hiszszük el, hogy ötszáz éve Madrid csak egy kisváros volt. 1561-ben azonban a Habsburg II. Fülöp úgy döntött, hogy az addig folyamatosan változó királyi székhelyet Madridban telepíti le. Onnantól az egykor Cordóba emírje által Toledo védelmére emelt Madrid földszintes településből metropolisszá nőtt.

II. Fülöp birodalmában a nap sosem nyugodott le. Madrid lakói manapság is úgy viselkednek, mintha sohasem érne véget a nap. Akad lottózó, amelyik még az átmulatott péntek éjszaka után is nyitva tart. Egy napsütéses szombat reggelen, elnézve az utcákon hömpölygőket, az a benyomása támad az embernek, hogy itt napokig nem fekszik le senki.

Egy izgalmas madridi éjszaka indulhat a 72 színház egyikében. Ha ősszel jár arra az ember, akkor az őszi fesztivál – Festival de Otono – egy kortárstánc-előadását érdemes megnézni, amelyben a közönség is aktívan részt vesz. Egyesek hangosan kommentálják a táncos mozdulatait, majd a végén hatalmas ováció következik. Szinte mindenki áll, kivéve, akinek nem tetszett. A színház után a sokaság elözönli a Puerta del Sol környéki mellékutcákban sorakozó tapasbárokat. Miközben a La Casa del Abuelo századfordulót idéző vendégterében a hely különlegességének számító garnélarákot falatozunk, borral leöblítve, megtudjuk, hogy a tapas eredete a 17. századra nyúlik vissza. Hogy a bor ne szálljon egyből a vendégek fejébe, a kocsmárosok elkezdtek mindenféle tartalmas falatkákat felszolgálni a borospoharakra helyezett kis fedőn, a tapán.

Meglepetésünkre közvetlen a pult előterében, a lábunknál egy kőből formált vályút látunk, tele lerágott csontokkal, rákollókkal, csikkekkel. A vályú valóban az, aminek látszik: szemetes, amelyet a felszolgálók rendszeresen kisepernek, kimosnak, a vendégek pedig a rendeltetésének megfelelően használják. Elképzelhető, hogy hazánkban az ÁNTSZ hasonlót tapasztalva nem csupán bezáratná a vendéglátóegységet, de a lerombolása után még sóval is beszórná a helyét.

Egy tapasbárral a derék madridiakhoz hasonlóan mi sem elégszünk meg. A helyiek egyetlen este legalább 2–3 tapasbárt útba ejtenek; az egyikben a sonka kitűnő, a másikban a bor, a sajt és a savanyított paprika remek, a harmadikban meg nagyszerű dzsessz szól.

Így jutunk el a Casa Albertóba néhány sarokkal odébb, amely az Abuelóhoz hasonlóan szintén tagja a legjobb és legrégebb óta működő tapasbárokat tömörítő Restaurantes Centenarios de Madrid, azaz Madrid Évszázados Éttermei elnevezésű szövetségnek. A 170 éves Alberto ugyanabban az épületben működik, ahol egykor Cervantes vetette papírra gondolatait. A sok csipegetés után, a tömeggel tovább hömpölyögve kevéssel éjfél előtt nem nehéz kikötni egy flamencoesten. A Casa Patas tele, javarészt helyiek várják a félhomályos helyiség színpadára a táncosokat és az őket kísérő zenészeket, akik átéléssel, szenvedéllyel vetik bele magukat az előadásba.

A testnek és a léleknek

Madrid kihagyhatatlan múzeumokkal büszkélkedik. Az 1819-ben alapított, korábbi spanyol királyi gyújteményen alapuló Museo del Prado, ahol a 12–19. századig tartó korszakot felölelő, 7800 festményt magában foglaló kiállítás a „mi” Dürerünkön kívül számos művet mutat be Velazqueztől, Goyatól, illetve Boschtól és Rembrandttól. Az 1992-ben létesített, nyolc évszázad művészetét bemutató, Baron Thyssen- Bornemisza de Kászon által eredetileg magáncélból felhalmozott, majd a spanyol államra hagyott Thyssen-Bornemissza-gyűjtemény mellett mindenképpen érdemes felkeresni a '70-es évek sci-fijét idéző, acélborítású Caixa Forum, valamint a Reina Sofia kortárs művészeti központokat. Utóbbiban ámulhatunk egyebek mellett Miró és Dali művein, de bizonyára Picasso Guernicája örül a legnagyobb népszerűségnek. Ha a vasárnapot is Madridban töltjük, kezdjük a délelőttöt az óváros nyüzsgő főterétől – Plaza Mayor – kőhajításra lévő El Rastro bolhapiacon, ahol gyakorlatilag mindent kapni. A Rastrón a délelőtt észrevétlenül eltelik, de elfáradva jó ötlet ebédre beugrani az Alambique-ba, ahol a szakács Gabriela néni dirigálása mellett egy gyors tapastanfolyam keretében magunk főzhetjük meg az ebédünket. Az étterem ugyanakkor nívós termékeket kínáló edényboltként is funkcionál, ahol – miközben a látványkonyhában a vendégek nagy odaadással főznek – a vásárlók lelkesen válogatnak a lábasok, villák, kések és kanalak között.

Stadion az üzleti negyedben

Madrid üzleti negyedének impozáns, modern házai között labdarúgó-stadion magasodik, amely nevét a Real Madrid egykori elnökéről, Santiago Bernabéu-ról kapta. A magyar Sebes Gusztávval, az Aranycsapat szövetségi kapitányával ők találták ki egykor a labdarúgó Európa-bajnokságot. A Bernabéu legünnepeltebb csillaga évekig egy másik magyar, az egyebek mellett a 20. század góllövőjének kikiáltott Puskás Ferenc volt, akinek a fotói a stadion falairól köszönnek le ránk. A stadion a mérkőzések közti időben szabadon látogatható, az öltözőktől a kakasülőkig. A vendégeket osztályon felüli vacsora is várja a Real Caféban, a stadion első osztályú éttermében, ahonnan kiváló kilátás nyílik a pályára.

Kultúrák találkozása

Madrid körül számos, félnapos kiruccanással könnyen elérhető, korábban a főváros szerepére alkalmasabbnak vélt település fekszik. Érdemes felkeresni a keresztény, arab és zsidó kultúra évszázados együttéléséről híres Toledót vagy Chinchónt, amely a középkorból megmaradt főterével a mai napig bikaviadalok helyszíne. Akad Madridtól alig félórányira egy egyetemi város, ahol egykor a bukott diákot szurokban, majd szőrben hempergették meg, majd háttal egy szamárra ültették, és szégyenére, de a többiek mulatságára kivezették az egyetem területéről. E kapu mellett ma a közel kétszázezres Alcala de Henares egyik legjobb étterme áll. A sokat látott középkori egyetemi épületektől karnyújtásnyira Cervantes szülőháza várja a látogatókat. Szomszédságában Európa legrégebb óta ugyanazon a helyen működő kórháza, az 1482-ben épült Hospital de Antezana található.

Köszönjük a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviseletének meghívását.

'