Airport City, cargobázis, légitársasági ösztönzők

2005 decemberében ugyan csak második lett ajánlatával a Budapest Airport privatizációs pályázatán a német Hochtief AirPort (HTA) vezette konzorcium, idén június 6-án végül mégis ők lettek Ferihegy tulajdonosai. Most ugyanis megvették a repülőtér-üzemeltető társaság 75% mínusz egy részvényt képviselő részvénycsomagját a tenderen nyertes British Airport Authoritytól (amelyet időközben tavaly nyáron felvásárolt a spanyol Ferrovial).

'

Felállt a BA új menedzsmentje: a társaság vezérigazgatója Reinhard Kalenda, a Hochtief AirPort vezérigazgatója lett. Kalenda egy júniusi sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a BA 2011-ig több mint 261 millió eurót költ Ferihegy fejlesztésére, és megfelel a privatizációs szerződésekben foglalt valamennyi kötelezettségvállalásának. A HTA a világ egyik legnagyobb, magánkézben lévő repülőtér-üzemeltető és befektető társasága, a Hochtief nemzetközi építőipari csoport 100%-os leányvállalata. A cég hat repülőtéren rendelkezik érdekeltséggel: Athén, Budapest, Düsseldorf, Hamburg, Sydney és Tirana. „Tíz éven belül szeretnénk Ferihegyet Közép-Kelet-Európa legsikeresebb repülőterévé tenni az utasforgalom-növekedés, a szolgáltatási színvonal és a működési hatékonyság terén” – mondta Reinhard Kalenda. Ennek érdekében komoly fejlesztések várhatók. Bővítik a 2-es terminált: növelik a check-in kapacitást és a biztonsági ellenőrző kapuk számát, a repülőgépek számára két új móló épül 16 utashíddal. A nem schengeni utasforgalmat a 2A terminál, a schengenit pedig a 2B terminál fogja kiszolgálni. 2025- ig tervezik a 2C terminál megépítését is, így évente 30 millió főre nőhetne Ferihegy kapacitása. A következő néhány évben az uniós átlagnak megfelelő öt-hat százalékos utasforgalom-növekedésre számít az új menedzsment.

Az 1-es terminál jelenlegi épülete a jövőben csak az induló utasokat szolgálja ki, az érkezések a terminál mellett felépítendő új csarnokba kerülnek át. A BA új légiáru-terminált is épít a 2-es terminál mellett. Ez a fejlesztés 2007-ben indul, az első fázis pedig 2009-re készül majd el. A 2A és 2B terminál közötti területen üzletközpont, a terminál előtt többszintes parkolóház épül. A 2-es terminál előtt üzleti parkot hoznak létre Airport City néven, itt irodák mellett egy négycsillagos, 300 szobás szálloda is épül. A díjak és illetékek általános csökkentésére viszont nem lehet számítani, mivel – amint a vezérigazgató elmondta – azok jelenleg is versenyképesek. Új útvonalak indítása, illetve a járatsűrűség növelése érdekében viszont hajlandó kedvezményeket nyújtani a légitársaságoknak a reptér új vezetése. Kalenda felvetette, hogy a Malév oneworld-tagsága következtében Ferihegy lehetne akár a japán JAL úti célja is, ahonnan a Malév járatain utazhatnának tovább Európa más részei felé a távol-keleti utasok.

Régiós repterek és a légiszövetségek

Érdekes összefüggés figyelhető meg régiónk három legfontosabb repülőtere: Bécs, Prága és Budapest, valamint az ezeket bázisrepülőtérként használó nemzeti légitársaságok légiszövetségi elköteleződése között. Az Austrian révén Bécs a Star Alliance szövetség egyik bázisreptere lett, Prága a CSA Sky Team-es tagságából profitál, Ferihegy pedig fokozatosan számíthat a oneworld szövetség többi taglégitársaságának új járataira.

Az új vezérigazgató

A HOCHTIEF AirPort vezérigazgatója, Reinhard Kalenda lett a BA Zrt. vezérigazgatója és az igazgatótanács elnöke is. Az aacheni és a müncheni egyetemen szerzett mérnöki diplomát. 1995-ben lett a HOCHTIEF Project Development ügyvezető igazgatója – akkor ez a részleg fogta össze a csoport repülőtér- üzemeltetési tevékenységét –, majd az 1997 végén megalakuló HOCHTIEF AirPort GmbH vezérigazgatójává nevezték ki. Dr. Kalenda tagja az athéni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaság felügyelőbizottságának, és a tiranai repülőtér felügyelőbizottságának elnöki pozícióját is betölti.

Az új vezérigazgató-helyettes

Dimitrios Gatsonis lett a BA Zrt. vezérigazgató-helyettese és üzletfejlesztési igazgatója is. Gatsonis üzemmérnöki diplomával és MBA-vel rendelkezik. 1999-ben csatlakozott a HOCHTIEF AirPorthoz, hogy az athéni nemzetközi repülőtér stratégiai fejlesztését irányítsa. 2003 és 2005 között a Hochtief Australia Holdings Ltd. ügyvezető igazgatója volt Sydneyben. Sydney repülőterének tanácsadójaként dolgozott a privatizáció utáni átmeneti fázisban, és részt vett a repülőtér fejlesztési/szabályozási tervének elkészítésében. Miután 2005-ben újra csatlakozott a HOCHTIEF AirPorthoz, légi közlekedési igazgatóvá nevezték ki. Legutóbb a BA akvizíciós projektjét vezette.

A Hochtief érdekeltségébe tartozó repülőterek

Athens International Airport
• HTA-érdekeltség: 1996-tól (nyitás 2001-ben)
• Utasszám 2006: 15,1 millió
• Alkalmazottak 2006: kb. 700
• Utasszám-növekedés 2006: +5,6%
 
Düsseldorf International
• HTA-érdekeltség: 1998-tól
• Utasszám 2006: 16,6 millió
• Alkalmazottak 2006: kb. 980
• Utasszám-növekedés 2006: +7%
 
Hamburg Airport
• HTA-érdekeltség: 2000-től
• Utasszám 2006: 12 millió
• Alkalmazottak 2006: kb. 680
• Utasszám-növekedés 2006: +12%
 
Sydney Airport
• HTA-érdekeltség: 2002-től
• Utasszám 2006: 29,9 millió
• Alkalmazottak 2006: kb. 290
• Utasszám-növekedés 2006: +4,3%
 
Tirana International Airport
• HTA-érdekeltség: 2005-től
• Utasszám 2006: 0,9 millió
• Alkalmazottak 2006: 204
• Utasszám-növekedés 2006: +15,5%
 
 

Ferihegy forgalmának növekedése
  1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001   2002 2003 2004 2005 2006
Összes utasforgalom  2 934 978 3 314 020

3 619 074

 3 940 867  4 324 713  4 696 752 4 594 875 4 482 695 5 022 538 6 392 807 7 932 765 8 266 677
    +11,2% +9,2% +8,8% +9,7% +8,6% –3% -2,5% +12% +27% +24% +4,2%

 Forrás: Budapest Airport 

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.