Aktív turizmus az Írottkő-Geschriebenstein Natúrparkban

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület október közepén tanulmányutat szervezett szakújságírók részére hogy bemutassák az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával megvalósuló IGEN – Írottkő Geschriebenstein Naturpark című projektet, melynek költségvetése 87 millió forint volt.

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület megalakulása óta létrehozott egy 16 kilométer hosszú kitáblázott kerékpárutat, 14 tanösvényt, pihenőhelyeket, felújított forrásokat, kijelölte a turistaútvonalakat, fotó-és helytörténeti gyűjteményeket.

Bakos György elnök vezetésével az IGEN projekt keretén belül változatos, minden évszakot felölelő és bemutató programokat szervezett, és képzések és továbbképzések szervezésével bemutatta a Natúrpark céljait. Négy alkalommal közös, kétnyelvű natúrpark magazint adtak ki, két tanulmányutat szerveztek a magyar és az osztrák munkatársaknak, két tanéven át iskolai vetélkedőt rendeztek, szemléletformáló tréningeket szervezetek.

Idén elkészül a Közös Natúrpark kézikönyv, mely a térség aktív-kulturális és ökoturisztikai kínálatát és praktikus turisztikai információit felölelő, határon átnyúló tananyag és információk gyűjteménye lesz. Bakos György kőszegi tájékoztatóján elmondta azt is, hogy kidolgoznak egy egységes minősítési és kritériumrendszert, és kiírják a „Natúrparkbarát termék és szolgáltatás” címet is.

A kőszegi séta során ismerkedtünk a patinás kisváros nevezetességeivel, a Fő térrel, gótikus és barokk templomaival és a várral. A Szulejmán kilátóhoz sétálunk Bogáti András túravezető segítségével, elmegyünk a Jurisics Miklósról elnevezett kollégium felújított épülete mellett, ahol a nyári szünetben turisták szállnak meg. A kőszegi várat idén nyáron adták át teljes felújítás után, már rendeztek benne kiállításokat is. 

Kőszeg a harangok, és a becsületkassza városa - állapítottuk meg. Lépten, nyomon kapualjakban és sarkokon gesztenyét, almát, körtét árulnak takaros csomagokban, amelyekre ráírták az árat is, a pénzt pedig perselyben gyűjtik. Márciusban retek, tojás, sárgarépa várja a vevőket. A városban sok idős él, kis kertjük termékeit hozzák és kínálják. Senki nem lopja el az árut, és a kis perselyek is érintetlenek.

A városnézést gyalogtúrák követték, megnéztük a Hétforrást, s a mellette álló határőrlaktanyát, amely a vasfüggöny lebontásáig működött. Cák zsúpfedeles, boronafalú Pincesorát is láttuk, ahol a nagy filoxéravészig nem csupán préselték, hanem tárolták is a szőlő nedvét. A kipusztult szőlőtőkék helyébe ugyan újat telepítettek, de ez már nem tudta visszahozni a hajdani fényes borkultúrát, lassan elnéptelenedtek a borospincék.

Lombkorona tanösvény Óhodászon

Az osztrák-magyar határon átnyúló együttműködés egyik eredménye a Lombkorona tanösvény Óhodászon, osztrák nevén Althodis-ban, amely 250 méter hosszan vezet a fák lombjai között. A falábakon álló méretes fahíd legmagasabb pontja 22 méter, s 11 tornyáról különleges látnivaló tárul a vendég elé.

Felépítése alkalmassá teszi kerekesszék és babakocsi használatára. Ezt a csodálatos világot egy osztrák férfi, Hubert Reschl, a Geschriebenstein Naturpark elnöke álmodta meg, majd meg is valósította az IGEN projektnek köszönhetően. A maga is mozgáskorlátozott Reschl nemcsak sorstársaira gondolt a tanösvény megalkotásakor, hanem vak és gyengénlátó embertársainkra is. Mint mondta, a környező iskolákban sok a mozgáskorlátozott és gyengén látó diák, számukra építtette a tanösvényt, s faragtatta a bemutatandó állatokat.

Burgenlandban jelenleg 6 natúrpark működik, bennük különböző témájú tanösvények. A Lombkorona tanösvényen kívül Rohoncon vadászati és borászati, Óhodászon gomba, Kisostoroson gabona és Városhodászon pillangó tanösvény készült. Lékán erdei élményút és a Margit kilátó várja a természet kedvelőit.

Útba ejtettük a Lékai Várat is, amelyet nemrégiben restauráltak, így ma ismét régi pompájában tündököl. A XVII. század közepén épült lovagvár ma több bemutatóteremre tagolódik: van itt -még ma is üzemelő – konyha és lovagi étterem, kínzókamra egykori rekvizitumokkal, a keresztes lovagokat – templomosokat és johannitákat - bemutató kiállítótermekkel, főúri étkezővel, és a gótikus Szentháromság kápolnával. Ez utóbbiban egy kortárs festő kiállítása látható. Így találkozik a múlt és a jelen, az ódon falak között a mai expresszionista művész alkotásai.

Köszönjük a meghívást az Írottkő Natúrparkért Egyesületnek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.