Az Airbus nem hagyja magát

Törölte a Qatar Airways megrendelését 50 darab A321neóra.

A katari légitársaság és az Airbus között az A350-esek festési hibáival kapcsolatos vita folytatásaként most a gyártó lépett egy olyat, ami igencsak fájdalmas lehet ügyfelének, adja hírül az airPortal.hu szakmai site.

Reuters jelentése szerint az európai vállalat törölte a Qatar Airways 50 darab A321neóra vonatkozó megrendelését, mivel élt a szerződésben foglalt jogával, emelte a tétet, és visszalépett az ügylettől. Értesülések szerint erről a londoni Felsőbíróságon az A350-esek ügyének előkészítő tárgyalásán nyilatkozott az Airbus.

 

A cég később a hírügynökség hivatalos megkeresésére megerősítette, valóban felbontotta az A321-esekre szóló szerződést, amelyet még tíz évvel ezelőtt kötöttek akkori listaárakon számolva 4,6 milliárd USA-dollár értékben.

A Qatar Airways bírósági papírok szerint egyelőre vizsgálja a következményeket, de szerintük az Airbus jogosulatlanul mondta vissza a megrendelést. Az első példányok 2023 februárjától érkeztek volna, így a katari cég lépéskényszerbe kerülhet, mivel ezekkel a gépekkel több új útvonalat is nyitni akart.

A légitársaság egyelőre nem kommentálta a gyártó lépését. Emellett a katariaknak csak az A350-esekkel van baja, és ezek átvételét halasztja addig, amíg az Airbus nem talál számukra megnyugtató megoldást a festési hibákra.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.