Az egészséges menü mindenkinek megéri

A fogyasztók mellett a vendéglátóhelyeknek, a munkáltatóknak és a teljes társadalomnak érdeke, hogy minél gyakrabban és minél egészségesebb ételek kerüljenek az asztalokra. Különleges kezdeményezést indított az Edenred, amely Food Programja keretében dietetikusok és orvosok segítségével nem csak az éttermeknek készített ajánláscsomagot, hanem mindenkinek, aki szeretne jobban odafigyelni arra, hogy milyen mennyiségű és minőségű ételt juttat a szervezetébe.

Kevesebb só és cukor, liszt helyett kukoricakeményítő, tehéntej helyett kókusztej. Zsályás húsospite kevert salátával és joghurtos öntettel, vegán húspogácsa, rakott tofu, alacsony szénhidráttartalmú tortilla sok salátával, zabpelyhes almáspite, ratatouille, édeskömény, rizstészta, quinoa saláta – az Erzsébet irodaház BLT Canteenjában igazán egészségesen főznek. De vajon miért éri meg mindez, és megéri-e egyáltalán?

Ilyés László tulajdonos és séf szerint igen, pedig a vállalkozás még bőven a Covid alatt, 2021 tavaszán nyitott. "A fiatal generáció tagjai abszolút nyitottak és sokkal egészségtudatosabbak, mint például az 50 fölöttiek. Előszeretettel próbálják ki az új, kevésbé ismert alapanyagokból készült ételeket, recepteket. Az idősebbek között is vannak, akik miután megkóstoltak például egy rakott kelkáposztát, ami rizs helyett a lényegesen alacsonyabb glikémiás indexű kölessel készült, és úgy találták, hogy finom, megpróbálkoznak valami újjal, amikor legközelebb leülnek nálunk" – mesél tapasztalatairól Ilyés László.

Szemléletváltás és költségvonzat

Ő meggyőződésből főz egészségtudatosan és emiatt csatlakozott az Edenred Food Programjához is, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a minőségibb táplálkozás fontosságára, emellett technológiai- és alapanyag javaslatokkal, tudományos élelmezési ajánlásokkal segíti az étkeztetésben résztvevő szolgáltatókat.

Ilyés László szerint egyáltalán nem nagy kihívás odafigyelni a jó minőségre, a megfelelő beltartalmi értékekre. Mindez nem követelt gigantikus beruházásokat vagy jelentősen megugró költségeket, pusztán elkötelezettséget és szemléletmódváltást.

"A tofu körülbelül húsárban van, a köles kifejezetten olcsó, és ma már gyakorlatilag minden különlegesnek számító alapanyaghoz könnyű hozzájutni a kókusztejtől az ázsiai fűszerekig. Ráadásul a jobb alapanyagból mindig kevesebb kell, úgyhogy az én tapasztalataim azt mutatják: ételenként legfeljebb 1-200 forinttal kerül többe egy szuperegészséges recept elkészítése, mint egy olajban sütött, magyaros fogásé. A befektetett idő és energia pedig megtérül. Abszolút létezik a fizetőképes vásárlóközönség, és egyre szélesebb. Ami egészséges, az finom, aki pedig kipróbálja a finom ételeket, egyre jobban fog vágyni ezekre" - mondja Ilyés.



"A Covid óta egyértelműen érezhető az a trend, hogy az emberek jobban odafigyelnek az egészségükre. Nagyra értékelik, ha egy étterem a számukra biztonságos, előnyös, egészségüket támogató és jó minőségű ételeket is kínál. Ez nagy lépés, fontos új irány, ami ráadásképpen a vendéglátóipar szereplői számára is számos lehetőséget rejt" – erősíti meg Antal Renáta okleveles élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület szakértője is a korábban elmondottakat.

Mindenki profitál

A szakember szerint annál inkább fontos új tendencia ez, mert immár tudományosan bizonyított tény, hogy nemcsak az elfogyasztott étel mennyisége, de minősége és összetétele is felelős az olyan civilizációs népbetegségeknek a kialakulásáért, mint például az elhízás, a magas vérnyomás és számos más kardiológiai betegség. Az OECD adatai szerint Magyarország a világ ötödik legelhízottabb országa, a magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, a társadalombiztosítás ezen ártalmak kezelésére több, mint 200 milliárd forintot, a GDP 1 százalékát megközelítő összeget fordít. Ezek a problémák pedig az egyén és a társadalom szintjén is a téves vagy hiányos táplálkozási ismeretekre, illetve az ebből fakadó egészségtelen étkezési szokásokra vezethetők vissza. Az eredmény végül rengeteg krónikus betegséggel küzdő ember, sok betegszabadság, motiválatlan, rossz közérzetű munkavállaló.



"Egyre fontosabb szempont, hogy a vendéglátóhelyekre betérők, vagy a munkahelyi menzán ebédelők minőségi és egészséges ételhez jussanak, van azonban még bőven tennivaló e téren. Valójában – ahogy az a BLT Canteen példáján is látszik – csupán néhány dologra kell odafigyelniük a séfeknek és a vendéglátóhelyeknek” – teszi hozzá Antal Renáta.

Egyáltalán nem boszorkánykonyha

Bő zsírban sütés helyett például inkább grillezzük vagy pároljuk az ételeket, míg a főzelékek, krémlevesek liszttel történő sűrítését váltsuk ki az alapanyagok pürésítésével – ajánlja a többi között a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület. A vércukor-, valamint az energiaszint optimalizálásához, az immunrendszer erősítéséhez hozzájárulhatnak az ún. Superfood élelmiszerek. Ilyen például a magyar alapanyagok közül az édesburgonya, a kender-, a lenmag, a hajdina, a köles, vagy akár a ribizli is. Érdemes felvenni a kínálatba hetente többször a halból – főként busából, pisztrángból, harcsából – készült, kímélő ételeket, a friss gyümölcsös desszerteket, ugyanakkor csökkenteni kell a só, a cukor, a mesterséges ízfokozó, színezék és édesítő felhasználását.

A zsírosabb sertéshúsból – csülök, oldalas – és marhahúsból készített ételek, a bőrös kacsa-, libasültek, rántotthúsok mellé nagy mennyiségű zöldség fogyasztását javasolja a szakember, főtt, párolt, grillezett, savanyúság vagy saláta formájában a nagy adag sültkrumpli vagy rizs köret helyett. A tésztafélék, péktermékek alapanyaga teljes kiőrlésű gabona legyen, a túlzott só használata pedig ételkészítéskor kiváltható zöldfűszerek – például lestyán – használatával.



Mi az a Food Program?

Minél több ember jusson legalább napi egyszeri egészséges melegételhez, beleértve az aktívan dolgozókat, a diákokat és a kórházak, valamint az otthonok lakóit is – ezzel a fontos célkitűzéssel és a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület szakmai támogatásával indította el hazánkban – egy nemzetközi projekt részeként – az Edenred Magyarország a több országban már bizonyított Food Program elnevezésű kezdeményezését tavaly októberben.

Az orvosok alapította Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület az egyénre és a környezetre kiható sokféle lehetséges ártalom kutatását és csökkentését, valamint e téren a lakosság segítését, illetve szemléletformálását tűzte ki szakmai céljául.

A több mint két évtizede a hazai juttatási piacon jelen lévő Edenred célja, hogy technológiai- és alapanyag javaslatokkal, tudományos élelmezési ajánlásokkal segítse az étkeztetésben résztvevő szolgáltatókat, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás iránti igényt ki tudják elégíteni és minél szélesebb körben elérhetővé tehessék az egészségesebb választás lehetőségét vendégeik számára.

 




Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.