Az új szlogen irányt adhat a jövőbeli marketingnek

Az idei, immár harmadik megyei szintű turisztikai konferenciának Kiskunhalas adott otthont, ahol neves szakmai előadók beszéltek az országos és nemzetközi trendekről, fejlesztési tervekről. Az országos fejlesztési elképzelések mellett a Bács-Kiskun megyei turisztikai beruházásokat és a jövőbeni elképzeléseket, valamint együttműködéseket is megismerhette a hallgatóság.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében beszélt megyénk értékeinek megőrzésének fontosságáról, az összefogásról és a megyei önkormányzattal való együttműködésről, amely a bizalmon és a szakmaiságon alapszik. A turisztikai és infrastrukturális fejlesztések döntő többsége a megyei önkormányzat koordinálásával, szakmai támogatásával valósul meg szerte Bács-Kiskunban. Az együtt gondolkodás jó példájaként ismertette, hogy a következő év elején közel 30 település közösen állít ki az Utazás kiállításon. Bács-Kiskun megye Kecskeméttel együtt lesz a rangos nemzetközi esemény díszvendége.

A meghívott előadók között volt Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, aki előadásában ismertette az országos irányvonalakat és azok megyei szintű vetületét. A 2020-ig tartó időszakban folytatódik az országmárka-építés, amely a kiemelt turisztikai régiókon kívül kiterjed a kisebb desztinációkra is. A vezérigazgató beszélt a WOW Hungary - „Magyarország a csodák soha ki nem apadó forrása” - már működő kampányról, amellyel az országimázst építik külföldön és belföldön egyaránt. A távlati célok között kiemelte, hogy 2030-ra az évi 30 millióról 50 millióra növelnék a vendégéjszakák számát, ehhez azonban komoly versenytársakkal kell megküzdeni a turistákért. Az „ütőerek” megerősítése után a „hajszálereket”, a vidéket kell megújítani, hogy a kínálat 2030-ra el tudja érni az osztrák minőséget. Ezért a kormányzat 828 milliárd forintot kíván fordítani az elkövetkező években fejlesztésekre. A közeljövőben 500 turisztikai fejlesztés, 1000 szállás és vendéglátóegység tud megújulni országosan. 2020 után újra várhatóak gyógyhely és fürdőfejlesztések is.

A vezérigazgató bejelentette a következő év elején Bugacra érkező 4 milliárd forintos kiemelt fejlesztést, amely az egyik fontos lépése a települést érintő komplex beruházásoknak. A további fejlesztések ügyében a körzet országgyűlési képviselője Lezsák Sándor már előrehaladott tárgyalásokat folytat a turisztikai ügynökséggel.

Az eladók között Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője beszélt a megyei középszint fontosságáról, amely az országos turisztikai ügynökség mintájára megyei léptékben képes lehet koordinálni a fejlesztéseket és aktívan részt vállalni a megyei turizmus katalizálásában. Szükségesnek látja, hogy egy igazán nagy attrakció helyet kapjon megyénkben, amely akár milliós nagyságú látogatót képes lenne vonzani térségünkbe, és ezzel az egész megyére pozitív hatást gyakorolna. Egy évekkel ezelőtti elképzelést ismertetett, a História Park nevű grandiózus szórakoztató centrumot. A történelmi park a magyar történelem jeles eseményeit, csatatereit, épületeit vonultatná fel, ahol színészek, statiszták az „élő törtélelembe” vezetnék be a turistákat.

A Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing NKft. ügyvezetője, Csáki Béla előadásában bemutatta a már elkészült, illetve folyamatban lévő megyei fejlesztéseket. A Bács-Kiskun megyei Települési- és Területfejlesztési Operatív Program keretében közel 20 települést érintő fejlesztés valósul meg megyénkben, amelyeket döntő többségében a megyei önkormányzat gazdasági társasága koordinálja. Az ügyvezető beszélt a kerékpárutas fejlesztésekről és azok nemzetközi

hálózatokhoz való csatlakozásáról. Megyénk turizmusának fejlődése az országos és nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolása a feladat, amelyben az összefogás, a bizalmon alapuló együttműködés lehet a siker kulcsa. Ebben a feladatban a megyei szervezetnek központi szerepe kell, hogy legyen, és katalizátorként elő kell segítenie a turizmus szereplőinek együttműködését, az irányok kialakítását. Az ügyvezető előadásában bemutatta az új megyei arculatot és a szlogent: „Bács-Kiskun boldoggá tesz...”

Az előadók sorában szerepet kapott Dr. Piskóti István egyetemi tanár, aki bevezette a szakembereket a megyei marketingstratégiába, kitérve a megyei turizmusban betöltött fontos szerepére. A professzor szerint az új szlogen irányt adhat a jövőbeli marketingnek. Az új arculat illeszkedik az új trendekhez, az országos imázshoz, provokatív mivoltával mindenkiben érzelmet ébreszt, cselekvésre hív és véleményt alkot. A „boldoggá tesz” gondolat könnyen adoptálható a turizmusra, hiszen szervesen illeszkedik az élményt kereső turisták igényeihez. Mindezek új feladatok elé állítják a turisztikai szolgáltatókat, akik a piacon megjelent „Y” generáció elvárásait is kiszolgálják. A digitalizálódás térnyerésével, az új online és offline marketing megoldások alkalmazásával, új élmények adásával lehet csak sikeres a jövő turisztikai szolgáltatója.

A házigazda Kiskunhalas részéről Fülöp Róbert polgármester mutatta be a város turisztikai beruházásait. Többek között a konferenciának helyt adó Thorma János Múzeumot. A településvezető beszélt a híres halasi csipkéről és a Csipkeház megújulásáról, a több mint 300 milliós fürdőfejlesztésről, a gyógyhely címről és az ezzel együtt járó közel milliárdos infrastrukturális beruházásról, a Csetényi parkról. Megújul a nagy múltú halasi lovasélet is, hiszen közel 600 milliós beruházás fogja korszerűvé varázsolni a lovaspályát. A beruházásoknak köszönhetően a város felkerül Bács-Kiskun kiemelkedő turisztikai célpontjai közé. Halas már nem csak a csipke városa lesz, hanem a gyógyvíz, az aktív pihenés egyik fellegvára is.

A konferencia vendégei még számos érdekes szakmai előadást hallgathattak meg, köztük Reményiné Tihanyi Klára, a Hungexpo stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját, aki megyénk díszvendég szerepéről és az ebben rejlő lehetőségről beszélt. Képet kaphattak a szakemberek az Alsó-Ausztriában már jól működő kerékpáros turizmusról és ennek megyénkben megvalósítható lehetőségeiről Gertheis Antal előadásában. Katona Ilona volt turisztikai regionális igazgatótó pedig bemutatta a „nyíregyházi jó példát” a komplex turizmus fejlesztésére. A legmodernebb kommunikációs és marketing eszközöket, megoldásokat Hegedűs Anita egyetemi oktatótól, Anders Tamástól, a szallasmarketing.hu vezetőjétől és Kondor Alberttől, a lokalitas.hu képviselőjétől hallgathatták meg a konferencia résztvevői. Az influencerek, blogok szerepéről, ezek használatáról a turizmusban, Bánki Attila tartott meglepő, de hatásos előadást a turisztikai szakembereknek.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.