Az Unitravel katalógusbemutatóján jártunk

Az Unitravel három új katalógust adott ki a 2012-es nyári szezonra: a repülős és buszos üdülések, a kulturális körutak és az egyéni üdülések közül válogathatnak a nyaralni vágyók, tudtuk meg az utazási iroda kedden tartott bemutatóján.

Az utazási iroda a repülős utak esetében a Malév csődje miatt számos útját újraprogramozta, ügyelve arra, hogy a first minute árak ne emelkedjenek. Emiatt természetesen a járatnapok is változtak.

A családi árak tekintetében extra kedvezményeket vezettek be az eddigiekhez képest – ami gyermekenként akár 4-5000 forint kedvezményt is jelenthet –, és kiemelten figyeltek a kényelmes családi elhelyezésre. Ez a következő nyolc repülős úti célra terjed ki: Korfu, Zakynthosz, Rodosz, Kefalónia, Málta, Mallorca, Costa Brava, Ciprus.

Az Unitravel idén is nagy hangsúlyt fektet a máltai turizmusra, ezért ezen a téren is újdonságok várják az érdeklődőket. Bekerültek az ajánlatokba a 10-11 éjszakás üdülések, és a szezont is meghosszabbították: húsvéttól egészen október 26-ig lehet eljutni a szigetre az Air Malta menetrend szerinti járatával, amelyen az iroda jelentős lekötéssel – heti 110 hellyel – rendelkezik.

Aki az olaszországi Sorrentóba és környékére szeretne ellátogatni, az idén két időpont közül választhat: július 13-tól 20-ig és július 27-től augusztus 3-ig. Szicíliába pedig szerdai indulású Wizz Air járattal lehet eljutni Catania-ba, ahonnan Taormina, Giardini Naxos, Cefalu és Palermói régióba kínál szállásokat többféle kategóriában.

Mallorca esetében különlegesség, hogy az Unitravel nem csupán a Palma-öbölben, hanem a keleti és a nyugati parton is kínál szállásokat, új ajánlatuk közé pedig egy Cala Millor-i három csillagos szálloda, a Hotel Vista Blava is bekerült. Mallorcára a Small Planet vasárnapi charterjáratával juthatunk el, kiváló nappalközbeni menetrenddel. A klasszikus üdülőprogramok mellett a kultúra iránt érdeklődő utasok számára is készültek egy újdonsággal „Mallorca más szemmel” c. körutazással, amely egyedülálló módon teszi lehetővé a sziget gazdag kultúrtörténetének és csodás tájainak megismerését, 3 választható időpontban.

A görög üdülőhelyek közül Zakynthos mostanra nagyon népszerű lett, ezért az Unitravel bővített hotelválasztékkal jelentkezik a szigeten, illetve a charterjáratokon a tavalyi 42 helyett 52 helyet kínál. Újdonságnak számít például Laganasban a négycsillagos Alexander Hotel és Argassiban a Krinas Aparthotel.

Népszerűségéből nem vesztett Korfu és Rodosz sem, Korfu esetében 74 helyet biztosít az Unitravel a Travel Service járatokon, Rodoszra pedig 40-et.

Kefalónia még kevésbé ismert a turisták körében, azonban három utazási iroda – köztük az Unitravel – összefogásának köszönhetően a Travel Service most már indít nagy gépet is a görög szigetre. Kefalónia három üdülőhelyén kínál szállásokat az Unitravel: Lassiban, Skalában és Kateliosban. A március 31-ig tartó ultra first minute akció keretében pedig a járulékos költségek nagy részét átvállalja az utazási iroda – például a repülőtéren való parkolást, a reptéri transzfert, üzemanyag felárat és egy egész napos szigettúrát.

Ibizára bécsi indulással lehet eljutni, és három időpont szerepel a kínálatban: június utolsó, illetve július első két hete, Costa Bravára pedig menetrendszerinti Ryanair szállítja az utasokat.

Kulturális körutazások és repülős városlátogatások választékát 7 új ajánlattal bővítették: Portugália-Kasztília, Törökország gazdagon, Mallorca más szemmel, Jordánia, Horvát – Szlovén élménytúra, Varázslatos Dalmácia és Hercegovina körutazások és Brüsszel-Flandria városlátogatás.

Az on-line foglalási rendszert partnereik egyre szélesebb körben használják, mivel lehetővé teszi a részvételi díjak gyors kiszámítását, az aktuális szabad kapacitások ellenőrzését, a helyek gyors befoglalását.

Unitravel főirodája (1065 Bp. Bajcsy-Zs. u.27.) bővült egy emelettel, így a teljes referatúra egy helyre költözött, megtartva a régi telefonszámokat is összesen 6 vonalon várja az ügynöki irodák hívásait.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.