Balatonfüredi Borhetek: 160 ezer látogatót várnak

Augusztus 9-én, pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata, amelyen mintegy 300 féle borral várják a látogatókat. A bor mellett bőséges lesz a zenei kínálat is - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a rendezvény szervezője.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mészáros József elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a Tagore sétányon állítják fel a borosgazdák faházait. Idén Kálmán József, azaz az Arias borászat érdemelte ki az év füredi borászának járó első helyet.

A pavilonok minden nap délelőtt 10 és éjfél között tartanak nyitva, borászatonként 8-12 féle palackozott bor közül lehet választani. A Balatonfüredi-csopaki borvidék 25 borászatának kínálatában rozék, fehér- és vörösborok, valamint gyöngyöző borok is szerepelnek majd a szeptember 1-jéig tartó rendezvényen.
A Kisfaludy-színpad nagykoncertjei mellett idén először két kisebb színpadot is felállítanak, amelyeket Kékfrankos és Rizling névre kereszteltek, és amelyeken a koncertek mellett borkóstolókat is rendeznek.
A borhetek idején a Budapest Klezmer Band mellett a Makám együttes, Szalóki Ági, a Magashegyi Underground és a Kelemen Kabátban is fellép Balatonfüreden.
A Jó borok jó helyen szlogennel megrendezett borheteken mintegy 160 ezer látogatóra számítanak - fűzte hozzá a szervező.

(forrás: MTI) 


Két napig hajnalig tart nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig tart nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon tekinthetők meg a Kékvándor fotógráfiák

Különleges túraútvonalon tekinthetők meg a Kékvándor fotógráfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak
Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.