Bázeli zűrzavar

Az igazi futballhívőnek nincs annál felemelőbb érzés, mint testközelből látni a legjobbakat, ahogy élet-halál harcot vívnak a gyepen, miközben a karmester, a szövetségi kapitány a kispadról egy szemvillantással vezeti a győzelem vagy a bukás felé játékosait. Azon szerencsések közé tartozom, akik eljuthattak Bázelba, a labdarúgó Európa-bajnokság nyitómeccsére. A jegyet boldogan forgatva szinte semmiségnek tűnt a kétszer több mint ezer kilométeres autózás.

Az Ausztria és Svájc által közösen megrendezett idei kontinensviadal hatalmas üzletet jelent a szervezőknek. Az előzetes becslések szerint (végleges adatok csak lapzártánk után várhatóak) az UEFA egymilliárd 250 millió euró tiszta bevételre számít az Európa-bajnokságtól. Ez az összeg nem függ alapvetően a meccsekre érkezőktől, hiszen mindössze hét százalék a jegyeladásból származó bevétel. Főként a tévé-, illetve a kereskedelmi jogdíjakból (84 százalék) folyik be pénz. Azonban a fociturizmus üzlet a fogadó országoknak is, hiszen csak Ausztriában az elmúlt három hét leforgása alatt mintegy kétmillió pluszvendéget regisztráltak a szállodákban, panziókban és más szálláshelyeken. A hollandok körében például a legnagyobb divat e három hét alatt (pontosabban amíg ki nem esett a szintén holland szakvezető irányítása alatt játszó oroszok miatt a tulipános válogatott) a sátorozás, illetve a narancssárgára festett lakókocsiban táborozás volt. A svédek sem adták alább: ők skandináv módra, minden kényelemmel felszerelt lakókocsikkal szállták meg a tiroli Natterer See kempingjét, a festői tavacska partján volt, hogy egyszerre két és fél ezer svéd táborozott.

De nemcsak a szállás, minden más is jó üzlet lehet a futball háza táján. Hiszen háromezerre rúg azon ajándéktárgyak száma, amelyeket az UEFA licencével hoztak forgalomba, és akkor még nem említettük azokat a precíz hamisítványokat, amelyeket az Eb ideje alatt lépten- nyomon árusítottak a meccseknek otthont adó városokban, a stadionok környékén.

Partizóna a város közepén

De térjünk vissza a bázeli St. Jakob Stadion gyönyörűen ápolt, zöld gyepéhez, ahol a nyitómecscsen a csehek elpáholták az egyébként kiválóan játszó és semmivel sem rosszabb focit bemutató piros-fehér mezes házigazdákat. A svájci szurkolótábor különleges látványt nyújt: aki nem tehénjelmezben ül a lelátón, kolomppal a nyakában, minimum sajtnak öltözik. Hatalmas parókák, piros-fehér kalpagok mindenütt, és a legjobb az egész mérkőzésben – előtte, alatta és utána –, ahogy a város ünnepel. A helyiek kedves mosollyal konstatálják, ahogy a csehek és saját focituristáik fenekestül felforgatják meseszép városuk nyugalmát, a villamosokon ellenőrnek híre-hamva sincs, mindenki mindenütt ingyen utazik. Tulajdonképpen Bázel összes kávézója, étterme, pizzériája és török vendéglője hatalmas partizónává alakul. Fergeteges a hangulat, a két csapat hívei nem verekednek egymással (nem úgy, mint később a lengyel és a német szurkolótábor Bécs utcáin), itt mindenki együtt ünnepel. Folyik a sör, fogy a virsli, a kolbász, az üdítő. Igaz, a vendéglősök szerint nem úgy, ahogy kellene. Legalábbis a bécsi vendéglátók egy emberként lázadtak fel, és panaszt tettek, mert ugyan csillagászati összegeket fizettettek velük a szurkolói övezetben, ám szerintük a szervezők nem biztosítottak elég programot ahhoz, hogy a vendégek náluk költsék el euróikat. Ehhez persze lehet, hogy nem kellett volna horribilis összegeket elkérni egy pár virsliért vagy egy pohár sörért a stadionon belül, hanem annyiért kellett volna kínálni az ételt-italt, amennyiért a szurkolói övezeten kívül tette a többi árus. Ebben az esetben náluk is hasonló lett volna a tülekedés.

Csavaros végjáték

De nemcsak a svájci és a cseh szurkolók voltak annyira leleményesek, hogy kifigyelték, merre olcsóbb a sör, az osztrák vendéglátók sem mentek a szomszédba némi furfangért. Hiszen Ausztriában, azokban a szállodákban, ahol az Eb idején a versenyző csapatok laktak (és ahonnan idővel vert seregként indultak haza), interneten meghirdették, és ma is lehet az e-bayen licitálni azokra a szobákra, ahol például Ruud van Nistelrooy, Luca Toni, Thierry Henry vagy más futballistenség lakott. A lelemények tárháza tehát végtelen. A mi Puskás Öcsink nem véletlenül mondta annak idején: „Nagy pénz, nagy foci.” Ő ráadásul még futballozni is tudott…


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.