BeeRides: egy magyar startup terjeszkedése Nyugat-Európában

A 2015-ös sikeres budapesti start után megérkezett a Dortmund Airportra is a BeeRides, a reptéri car sharing (autómegosztó) szolgáltatása. Ez a hazai fejlesztésű, egyedi modell a tulajdonosoknak ingyenes parkolást, és bérbeadással – teljes Allianz biztosítás mellett – megtakarítást és bevételkiegészítést kínál. 

A magyar startup tervei szerint a közeljövőben további nyugat-európai desztinációkon is megjelenik szolgáltatásával, így több országban lehet majd például az általánoshoz képest féláron autót bérelni.  

Június végétől már a dortmundi reptéren is elérhető lesz ez a lehetőség, ahol naponta átlagosan 5 500 utas fordul meg.

A közösségi modell lényege, hogy a BeeRides szolgáltatást választók külföldi tartózkodásuk idejére (függetlenül attól, hogy bérelték-e az autót) ingyen használhatják a repülőtér közelében lévő parkolót, amivel már több ezer forintot takarítanak meg – miközben pénzhez jutnak, ha erre az időszakra bérbe adják autójukat, és ezzel nyaralási költségeik egy részét is fedezni tudják.

Az autótulajdonosnak tehát nem csak parkolási problémája oldódik meg, hanem távolléte alatt pénz is áll a házhoz. A bérlőnek is kedvező ez a konstrukció: az idelátogató a reptéren a megszokotthoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban bérelhet autót. „Felmérésünk szerint a BeeRides szolgáltatásait igénybe vevők mára összesen 100 millió forintot kerestek, illetve spóroltak meg” – tette hozzá Bősze Botond, a társaság ügyvezetője.

A BeeRides ez idáig 20 000 parkolási napot könyvelt el, az autóbérleti napok száma elérte a 9 000-t, és dinamikusan nő a felhasználók száma. Tapasztalataik szerint ma már vannak, akik hosszabb külföldi munkavállalásuk során szerzett jövedelmüket egészítik ki ilyen forrásból, egyre többen így adják bérbe az egyébként garázsban álló autójukat, vagy vásárolnak járművet BeeRides-bérbeadás céllal. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.