Bevállalta a Ryanair, de nem zuhant le

Kétség fért a Ryanair részéről az idei vulkáni hamu miatti légtérzárlat megalapozottságához, ezért tesztrepülést hajtott végre - sikerrel.

Jégfölde tűzhányói ismét működésbe léptek, alig egy évvel az Eyjafjalla hamvazását követően. Az akkori légtérzárlat miatt jó 100 ezer járatot töröltek, mintegy tízmillió utas maradt a földön és lógott valamely vonat, busz vagy hajó lépcsőjén, ha nem talált már helyet, hogy eljusson úti céljához. Jól jártak ezzel persze a vasúti társaságok, autóbérlő cégek, a légitársaságok viszont szomorúak voltak, szomorúságuk pedig kétségé formálódott viszonylag hamar.

A Lufthansa és az Air Berlin

már alig pár nappal a zárlat elrendelését követően felhánytorgatta, hogy nem végeztek pontos, ballonos méréseket a hamu koncentrációjának megállapítására, azt a földről, matematikai modellek alapján intézték. Az Lufthansa és az AirBerlin is saját utasszállítóival egyre magasabbra kapaszkodott, és arra jutott, hogy a koncentráció nem veszélyes a légi közlekedésre. Egyre-másra oldottálák fel a légterek zárlatát, illetve kezdtek tárgyalásokat arról, hogyan lehetne elejét venni a hasonló anomáliáknak a jövőben például az úgynevezett Single European Sky (Egységes Európai Légtér) bevezetésével.

Időközben ismét hamu robbant a levegőbe Izlandról és érinti az Egyesült Királyság, Észak-Németország, Skandinávia és a Baltikum repülőtereit, légi közlekedését. Szerdán azonban úgy tűnhet, hogy a múlt szombaton kitört Grimsvötn megnyugszik.

Az ultra fapados Ryanair

nehezményezte, hogy a hamura hivatkozva törölték skóciai járatait kedden. A társaság erre felküldte egy gépét 41 000 láb magasságig, hogy utánajárjon, megalapozott-e az Egyesült Királyság polgári légügyi hatóságának tilalma. A gép a brit meteorológiai szolgálat által a legmagasabb koncentrációjú „vörös” zónába sorolt Glasgow-Inverness-Aberdeen-Edinburgh útvonalon repülve sikeresen és sérülés nélkül földet ért. A leszállást követő vizsgálat során megállapították, hogy sem a gép motorján sem pedig a vezérsíkokon illetve a szárnyon nem keletkezett kár. Ugyanezen a napon délután a társaság egy újabb, utas nélkül útnak induló tesztjáratot indított a Glasgow-Edinburgh útvonalon, melynek teljesítését követően ismét megállapítást nyert, hogy az állítólag magas hamukoncentráció semmilyen károsodást nem okozott a fenti alkatrészekben. A Ryanair honlapján közzétett beszámoló szerint megállapításukban a gyártó Boeing is megerősítette őket. Erre hivatkozva a cég felszólította mind az írek, mind pedig az Egyesült Királyság légügyi hatóságait, hogy oldják fel a légtérzárat, melyet Németország fölött már fel is oldottak, az előzetes számításokkal ellentétben sem Csehországot, sem Szlovákiát, sem pedig hazánkat nem éri el a felhő. Ellenben a Malév szerdán még törölte Göteborg-i, koppenhágai és hamburgi járatait.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.