Bikavértől az aszúig

A külföldön már régóta sikeres borturizmus hazánkban is egyre népszerűbb. A bortermelő vidékeken sorban alakulnak az olyan egyesületek, szervezetek, amelyek a kulturális és szórakoztató programokkal vegyített borkóstolókat igyekeznek népszerűsíteni. A Magyar Turizmus Rt. szervezésében szeptember végén két világhírű borrégiónkba látogatott munkatársunk.

'

Egerben a Szépasszonyvölgyön kívül akad még bőven borospince. Kevésbé ismert, de hangulatos például a százötven pincéből álló Kőlyuk pincesor, amely a város szélén, a Kerecsend felé vezető út mellett található. Bár az itteni pincék nagy részét idős kistermelők használják, találhatunk itt fiatal, sikeres borászatokat is. Ilyen a 2000-ben megújult Demeter Pincészet is, amelynek vezetője Demeter Csaba, a bortermelő család negyedik generációjához tartozik. Borai több aranyérmet is nyertek hazai és nemzetközi versenyeken, a kóstolni vágyókat váró pincéje pedig 2001-ben elnyerte az Eger legszebb pincészetének járó díjat. Érmekben és díjakban a pár éve megnyílt Kopcsik Marcipán Galéria vezetője, Kopcsik Lajos sem szűkölködhet – több mint egy tucat érem a különböző cukrász-világbajnokságokról, tíz olimpiai arany, a szakma Oscar-díja, Venesz-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje. A Galériába látogatók álla azonban inkább a hihetetlenül kimunkált marcipántárgyaktól esik le.

Szintén újdonság, bár már háromszáz éve létezik, a város alatt húzódó pincerendszer, amelyet idén „Város a város alatt” elnevezéssel újra megnyitottak a nagyközönség számára. A régebben bortárolásra használt több kilométer hosszú rendszer egy része jelenleg kiállításnak ad otthont, amely a XV–XVIII. századi egri élet mindennapi kellékeit mutatja be. A pincerendszerben egyébként a beszivárgó víz miatt megindult a cseppkőképződés is, így Eger néhány tízezer év múlva egy belvárosi cseppkőbarlanggal lehet gazdagabb – állítják viccesen a szakértők. Hosszú pincékkel azonban nemcsak a belvárosban találkozhatunk, hanem az Egertől néhány kilométerre fekvő Cserépfalun is. A település a Bükkaljai Borút Gyöngyszemeként hirdeti magát, amit az ezeregyszáz lakosra jutó négyszáz borospince is bizonyít. A faluban elsősorban száraz vörösborokat készítenek.

Az édes a nyerő viszont a közeli tokaji borvidéken, ahol az idén az „Év Pincészete” díjat is elnyert Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet is található. A pincészet százhektárnyi szőlőjében termett boraival, legfőképp a különböző évjáratú 5 puttonyos aszúkkal számtalan hazai és külföldi érmet nyert. A hozzájuk érkező vendégeket a remek italokon túl gyönyörű környezet, a Sárga Borházban pedig kiváló ételek várják.

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.