Blokkolhatjuk a középső ülést a Eurowings járatain

A tesztidőszak után minden járatán elérhetővé teszi a középső ülés blokkolását a Eurowings, 18 eurótól online is lehet foglalni - írja az AIRportal.hu.

Az elmúlt hetekben tesztelte a Lufthansa-csoport fapados légitársasága, a Eurowings azt, hogy az utas blokkolhassa a középső ülést, így elkerülve, hogy mellé üljön egy idegen. A kezdeményezés rendkívül nagy népszerűségnek örvendett: több mint ötezren éltek a lehetőséggel úgy, hogy nem csaptak neki különösebb hírverést, és a telefonos ügyfélszolgálattal kellett erről egyeztetni. Ennek tükrében a diszkont cég szeptembertől minden járatára kiterjeszti a szolgáltatást, amelyet online, a jegy vásárlásakor lehet majd megvenni 18 euróért.

Jens Bischof vezérigazgató szerint Németországban a koronavírus-járvány óta nincs olyan, hogy ultrafapados cég, legalábbis ami a tömött kabinokat illeti, a légitársaság utasai sokszor nagyobb kényelemre és távolságtartásra vágynak. Az Airbus A320-as típuscsaládba tartozó Eurowings-gépek fedélzetén eddig csak az üzleti osztályon volt lehetőség a szomszéd ülés blokkolására, ott a jegyárban benne volt a középső ülés üresen hagyása, mint ahogy a legtöbb európai hálózatos társaságnál is a 3-3-as széksorokban. A járvány kezdeti szakaszában sokszor szóba került a középső székek blokkolása a megfelelő távolságtartás érdekében, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legalábbis ezt szintén felvetette a légitársaságoknak. Az ötlet azonban viszonylag gyorsan elvetélt, pár kivételtől eltekintve Európában végül senki nem vezette be a mai napig.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.