Budapest Airport: csúcsra járatva

Rekordforgalmat bonyolított a Budapest Airport szeptemberben. Jelentősen nőtt mind az európai, mind a tengerentúli járatok forgalma. 

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálta a Budapest Airport, még az eddigi rekordnak számító 2007-es évben sem indultak és érkeztek ennyien a budapesti terminálokról, mint idén - adta hírül a repülőtér.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kiemelten jól zárult a harmadik negyedév, a polgári repülésben hagyományosan a július-augusztus-szeptember jelenti a legnagyobb csúcsot, a nyaralási szezont. 894 188 – egészen pontosan ennyi utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait 2011. szeptemberében.

Ez 5,3 %-al több, mint az eddigi rekordévnek számító 2007-ben volt, amikor 848 619 utasa volt a repülőtérnek. A tavalyi évhez képest 6,1%-os volt a forgalom növekedése (leszámítva az izlandi vulkánkitörés okozta tavalyi kiesést) és minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, ami 533 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.

A növekedés motorját, ahogy ebben az évben már hosszabb ideje a hagyományos, nagy nyugat-európai légitársaságok (Lufthansa, KLM, British Airways, Air France) jelentették, ebben a szegmensben 16 %-os volt a növekedés az elmúlt évhez képest.

A célállomások toplistáját továbbra is London vezeti (három repülőtérrel: Gatwick, Heathrow és Luton), a szeptemberi második helyezett Párizs volt és mindössze 9 (!) utassal végzett a harmadik helyen Frankfurt. Nagyon jól teljesített a Malév is szeptemberben, elsősorban a magyar légitársaság jó eredménye áll a szeptemberi 12 %-os átszálló forgalom növekedés hátterében. Némi csökkenés figyelhető meg szeptemberben a diszkont és a charter-forgalomban, ez utóbbi még mindig összefügg a hagyományos nyaralási helyszínek, így Egyiptom és Tunézia iránti fogyasztói bizalmatlansággal, amit ezeknek az országoknak a bizonytalan belpolitikai helyzete okoz.

Dinamikusan, közel 45 %-kal növekedett viszont a hosszútávú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő new yorki járatának köszönhető, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest-Doha járat beindulásának.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója bizakodásának adott hangot: „ A számok mögött természetesen nagyon sok munka fekszik, hiszen évek óta dolgozunk azon, hogy minél több légitársaságot, minél több utast hozzunk Budapestre.Ezt a munkát díjazták a légitársaságok, amikor a Budapest Airport az elmúlt héten Berlinben elnyerte a World Routes konferencián a legjobb európai marketing díjat. A magyar idegenforgalmi szakmával, a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen azon vagyunk, hogy minél több külföldi utas válassza Budapestet és Magyarországot, mint úticélt, az átszálló utasok pedig élvezhessék a SkyCourt nyújtotta gyorsaságot és kényelmet.”


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.