Campus buli után virágkarnevál Debrecenben

Tavaly ünnepelték az ötvenedik évfordulóját az első virágkarneválnak, és idén is az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének tiszteletére rendezik meg a Debreceni Virágkarnevált augusztus 12-23. között több mint félszáz programmal. 

Igazából még egy szusszanásnyi idő se múlt el a Campus nevű nagysikerű fesztivál után, ahol rekordszámú közönség, 105 ezer látogató mulatott, máris a leghíresebb fesztiválra, a virágkarneválra csődülnek a turisták Debrecenbe, ahol augusztus 12-től tizenkét napon keresztül áll majd a bál.

Tavaly ünnepelték az ötvenedik évfordulóját az első virágkarneválnak, és idén is az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének tiszteletére rendezik meg a Debreceni Virágkarnevált.

Séllei-Darin Líviával, turisztikai szakemberrel jártuk be a Debreceni Virágkarnevál útvonalát, érintve a karneváli hét programhelyszíneit. Bekukkantottunk a Régi Városháza kertjébe - mely az idei Virágkarnevál egyik helyszíne lesz -, megnéztük a városháza két épületszárnyát összekötő átjárót, a Sóhajok hídját, a Piac utcát, és a Kossuth teret.

Az a mondás járja, hogy Debrecenben minden nagy, a Nagyerdő, a Nagytemplom. Nem véletlenül, mert ahonnan a legjobban lehetne látni a karneváli menetet, a Református Nagytemplom panorámahídjáról láttuk milyen nagy is Debrecen. A Nagytemplom szakrális és turisztikai tér, mintegy 3 ezen, hallgathatnak meg akár egy orgonakoncertet is, egyben kivetítőn követhetik a művész játékát. 

A vállalkozó kedvűek közül Kossuth Lajos székének másolatában is beleülhetnek. Itt láthatjuk az eredeti Károli bibliát, akadálymentesített lifttel mehetünk fel a panorámahídra.

Követve a fesztivál útját, sétáltunk Múzeumi negyedben, a Református Kollégiumot és a Déri múzeumot érintve a Modemig mentünk. A Debreceni Egyetem főépületében még voltak diákok, tart a nyári egyetem.

A nemzetközi hírű eseményen látványos virágkompozíciók vonulnak majd fel a városban, magyar és külföldi művészeti együttesek, majorette csoportok, zászlóforgatók, fúvószenekarok zenés kíséretében.

Azt mondják, hogy minden jelentős várost fémjelez egy híres park. Debrecent az ország első természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdőben található park ez, amely a karneváli héten a gyerekek kedvéért Lurkó Ligettel a felnőttek kedvéért Cseh sörkerttel egészül ki. A belváros mellett a Nagyerdei Stadion és a Békás-tó a Nagyerdei Szabadtéri Színpaddal is a karneváli programok állandó helyszínei közé tartozik.

A Nagyerdei Stadionban rendezték a sajtótájékoztatót a Debreceni Virágkarnevál 2017-es programjairól, előtte a programból kaptunk fergeteges ízelítőt. Janza Kata színész, musicalénekes mutatkozott be a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület táncosaival, Puskás Péter énekes virágos kerékpáron érkezett, Kiss Balázs bűvész, Tőke László, az Új Lovas Színház művészeti vezetője gyönyörű lovon érkezett.

A karneválra már hónapokkal előbb készülnek, a kocsik díszítése pedig 2-3 héttel a rendezvény előtt elkezdődik.

Hagyományosan különböző vállalkozások, cégek díszítik a kb. 15-16 kocsit, amelyekhez 3 millió szál virágot is használnak. Az első években a díszítéshez kizárólag élővirágokat használtak.

Az utóbbi években megnőtt a száraz virágok felhasználása, de így is egy-egy kocsi díszítéséhez 150-250 ezer szál élővirágot is felhasználnak, a témának megfelelően. Idén a szervezők visszatérve a gyökerekhez ismét az élővirágra kívánják fektetni a hangsúlyt, ezért félmillió szál élő dáliát hozatnak Hollandiából az alkalomra.

Több százezer nézőre számít Debrecen polgármestere, aki úgy látja, hogy a karnevál ideje alatt a város népessége megduplázódik. Papp László a tájékoztatón elmondta, hogy jövőre szeretné, ha a város polgárai is részt vennének egy virágos kocsi készítésében, így jobban magukénak érezhetik az ünnepséget, amelyet idén a belvárosra koncentrálnak.

Félmillió szál friss dália érkezik Hollandiából, közülük százezer majd egy 21 méter hosszú, 7,5 méter magas sárkány építéséhez kerül.

A rendezvény központi eleme az augusztus 20-i karneváli felvonulás, amin a több százezer szál élővirág felhasználásával készített, közel 5 méter magas és 12 méter hosszú virágkompozíciók hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében végig haladnak Debrecen utcáin.

Esztergom és Debrecen közös virágos kocsiját láthatják majd az érdeklődők, amely példázza majd a tavaly elkezdett együttműködést. Erről Romanek Etelka, Esztergom polgármestere tájékoztatta az újságírókat.

Lesz fényfestés is, Bordos László Zsolt 3D mapping művész arról adott tájékoztatást, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából - a debreceni Református Nagytemplomra vetített 3D-s animációval idézik meg az épülethez kötődő történelmi eseményeket, a régi városházát pedig állóképes fényfestéssel alakítják át.

Augusztus 12 és 23-a között több mint félszáz programmal várják a karneváli hétre érkezőket – mondta Bódor Edit, a helyi Főnix rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója.

Nagy érdeklődésre számíthat a gyerekek körében a Galiba-fesztivál. Érdekesség, hogy öt virágkocsi indul Debrecenből Nagyváradra augusztus 20-án, amelyek majd felvonulnak a Nyitott ablak Európára elnevezésű fesztiválon.

Lesz tűzijáték és utcabál is. A MÁV Startnak köszönhetően fél áron utazhatnak a karneválra a vonaton érkezők, és lesz nyugdíjas és diákjegy is.

Bővebb információ itt olvasható. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.