Covid-biztos szabályzással készül Thaiföld a szezonra

A Thai Turisztikai Hivatal (TAT) csütörtöki budapesti szakmai rendezvényén a kiutazással foglalkozó szakemberek megtudhatták, milyen eszközökkel igyekszik helyreállítani idegenforgalmát a dél-kelet-ázsiai ország és részletes tájékoztatást kaphattak a február 1-je óta érvényben lévő beutazási szabályokról.

Elhangzott, hogy az idegenforgalomból élő Thaiföld a 2019-es csúcsévben közel 40 millió külföldi turistát fogadott, a pandémia és az ország járványügyi intézkedései azonban alaposan megtépázták az iparágat. Tavaly a koronavírus-járvány alatt Phuketen kiemelkedően magas átoltottságot céloztak és valósítottak meg, és a szigetet kísérleti jelleggel az ország egyedüli fogadóterületeként megnyitották a nemzetközi turizmus előtt, ami ehhez mérten csekély eredményt hozott: 2021 első 10 hónapjában 106 ezer külföldi turista érkezett az országba. A magyar piacról mindössze 1000 vendég utazott be, miközben békeidőben 35 000 honfitársunk is megfordult már évente az országban.

A TAT-t a magyar piacon képviselő Aviareps ügyvezető igazgatója, Tóth Attila elmondta, az elkövetkező évek célkitűzése a turisztikai marketingszervezet számára, hogy ezt a létszámot visszatornázzák.
Az eseményt Bhakavat Tanskul Thaiföld magyarországi nagykövete is megtisztelte jelenlétével, és hangsúlyozta, hogy a TAT a turisztikai szolgáltatókkal közösen mindent megtesz azért, hogy jól kidolgozott járványügyi stratégiával, kellő biztonsági és higiéniai feltételekkel fogadják 2022-ben a turistákat.

 

Ez mind kell: oltottság, tesztek, kötelező biztosítás, kijelölt hotelek

Ali Marzouki, a TAT prágai regionális irodájának munkatársa kiemelte, hogy a beutazási szabályok megalkotásánál a lakosság védelme és a turizmus újraindítása közötti egyensúlyra törekedtek a döntéshozók. Thaiföld két turistabarát verziót talált ki a karanténmentes beutazáshoz, a már működő Sandbox és a február 20-án újra életbe lépő Test&Go programokat. Mindkettő teljesen beoltott, vagy a betegségen átesett és egyszer beoltott utasok számára biztosít belépést. A belépési engedélyt a https://tp.consular.go.th/ honlapon, Thailand Pass QR Code néven szerezhetjük meg, és az indulás előtt rendelkezünk kell egy 72 órán belül készített negatív PCR teszttel. Mindkét esetben rendelkeznünk kell még 50.000 USD fedezetű, Covid-19 kezelési- és karantén költségeket is fedező biztosítással, oltottságról szóló igazolással (ezt  szükséges feltölteni a belépési engedélykérelem honlapján, angol nyelven) valamint szállodai foglalással a thai egészségügyi hatóságok által elismert SHA Extra+ hotelben, és be kell tudnunk mutatni, hogy rendelkezünk reptéri transzferrel a hotelbe, amelyet előzetesen ki is fizettük. (A Test and Go-nál 1 napra, a Sandboxnál 7 napra szóló szállodai foglalásról kell tudnunk számlát bemutatni.)

Mindkét program esetében az érkezéstől kezdődően összesen 2 PCR tesztet végeznek el rajtunk, az 1. és 5. napokon. Míg a Sandbox programban 7 éjszakát a kiválasztott régió határain belül kell töltenünk, addig a Test&Go-val már az első negatív tesztünk után folytathatjuk utazásunkat egy tetszőleges thaiföldi úti célba.
Amennyiben valamelyik tesztünk pozitív, akkor az utazót kórházba szállítják, és elkülönítik saját vagy/és biztosítója költségén. Az Aegon képviseletében Varsányi László azt emelte ki, hogy januárban optimalizálták csomagjaikat a pandémia okozta kellemetlen meglepetések kivédésére. Alapcsomagjuk, amely önmagában lefedi a thai hatóságok által előírt 50 000 dollárnyi biztosítási fedezetet, díjemelés nélkül kiegészült azzal a szolgáltatással, hogy járványügyi vészhelyzet esetén a karanténköltségek egy részét is állja a biztosítás. A covid kiegészítő csomaggal pedig tovább emelhetők a térítés összegei, és olyan eseményekre is biztonságot kínálnak, mint egy járványügyi zárlat miatt elrendelt országból való evakuálás, vagy a kiutazás ellehetetlenülése.

Nyitva 3 reptér és nemsokára észak felé is szabad azt út

Elter Tamás, a The Explorer magazin főszerkesztője, tengerkutatási szakíró arról számolt be a jelenlévőknek, hogy bár látszólag jelentős adminisztrációs többlet terhet rónak az új beutazási szabályok a turistákra, a határon való belépés gördülékenyen történik.

Phuket tavaly július óta tarta nyitva, és ahogyan korábban már megírtuk januárban további három területet tett látogathatóvá Thaiföld az úgynevezett Sandbox program keretében, amelybe azóta belekerül Bangkok-Pattaya-Koh Csang is. Így most a következő tartományok látogathatók a Sandbox program keretein belül: Bangkok és vonzáskörzete, Phuket, Krabi, a Phang Nga-öböl, valamint Surat Thani. Utóbbi területén taláható Ko Pha-ngan, és Ko Tao szigetek valamint Thaiföld legkeresettebb úti célja, Koh Samui is. Az összes felsorolt területen már minden szálloda, tengerpart, étterem és szolgáltató a megszokott módon üzemel és tart nyitva.

Jelenleg 3 repülőtér működik Thaiföldön: Bangkok, amely nemzetközi repülőjáratokat fogad, valamint Phuket és Koh Samui ahová belföldi járatokkal megoldott a továbbutazás. Phuketre napi 7 járat közlekedik már jelenleg. Hamarosan az északi régió központja, Chiang Mai repülőtere is újranyit – hangzott el a prezentáción. Hazánkból ismét elérhető a dél-kelet-ázsiai ország átszállással többek között Isztambulon, Dohán és Dubajon keresztül.

Nyáron indul újra a közvetlen járat Bécsből

Az EVA Air képviseletében Gyuricza Boglárka elmondta, hogy július 1-től tervezik újraindítani Bécs-Bangkok-Taipei járatukat. A péntekenként közlekedő járat a magyar utasok számára kedvező időpontban indul és érkezik, és 787-es Dreamliner gépekkel teljesíti a távot a légitársaság. A szakember szerint a géptípus előnye egyebek között az autós cégek által kifejlesztett komfortülés, valamint a jetlag minimalizálását célzó, ideális légnyomást, pára- és oxigéntartalmat biztosító kabin. A légitársaság partnereinek fedélzetén (Thai Airways, Bangkok Airways, Thai Smile) számos csatlakozást biztosít Bangkokból thaiföldi desztinációkba, ahová az utasok poggyásza közvetlenül érkezik. Az légifuvarozó 2019-ben 68 úti célt repült és 12 és fél millió embert utaztatott.

Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.