Csak 2026-ban nyílhat az új frankfurti terminál

Ebben az évben sem vár tavalyhoz képest sokkal több utast a frankfurti repülőtér üzemeltetője, ezért több ezer dolgozóját elbocsátja, az új, 3-as terminál átadását pedig további egy évvel 2026-ra halasztják - írja az AIRportal.hu.

A frankfurti reptér üzemeltetője arról tájékoztatott, hogy 2020-ban 19 millió utast regisztráltak, ehhez képest idén csupán 20-25 millióra becsülik az érkező és induló utasok számát, noha pár hete még 32 milliós forgalommal számoltak. A friss előrejelzés szerint a járvány előtti szintet (70 millió) 2026-ra érhetik el.
Fotó: Fraport

Stefan Schulte, a Fraport vezérigazgatója ennek ellenére azt mondta, már látják a fényt az alagút végén, legkésőbb a nyáron újraindul a légiközlekedés, a kihasználatlanság miatt lezárt 2-es terminált júniusban ismét megnyithatják.

A társaság bevétele tavaly 55 százalékkal 1,7 milliárd euróra csökkent, és a költségcsökkentő intézkedések ellenére rekordméretű, 658 millió eurós veszteséget jelentett. Egy évvel korábban, 2019-ben még több mint 400 millió euró nyereség volt. A Fraport közölte továbbá, hogy négyezer fős elbocsátásra készül, ennek költségeit már biztosították. Emellett újabb egy évvel 2026-ra tolták az építés alatt álló 3-as terminál átadását, de a munkálatokat nem szakítják meg, csak lassítják.

Az egykori katonai zóna helyén létesülő 3-as terminál egy részét a diszkont légitársaságoknak szánták, a G mólót eredeti tervek szerint tavaly kellett volna átadni a forgalomnak. A 3 milliárd euróba kerülő teljes terminál eredeti tervek szerint 2023-ban nyílt volna meg.

Forrás: Airportal.hu


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.