Csehországba is szabadon utazhatnak a beoltottak
Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken hajnalban.

Szijjártó Péter kiemelte: az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától. Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre. Szijjártó Péter közölte azt is, hogy további országokkal is tárgyalnak - pénteken Lengyelországban, Lódzban -, és amint létrejön a következő megállapodás, azonnal tájékoztatást adnak róla.
Hasonló bilaterális egyezményeket kötött már Magyarország Szlovéniával, Horvátországgal, Szerbiával, Montenegróval, Törökországgal és Bahreinnel, amelyek lehetővé teszik az oltottak számára az utazást teszt és karantén nélkül.