Ősztől nemzeti tanúsító védjegyet kapnak a fürdők is

Különlegesen zsúfoltak lesznek a fürdők augusztus elsején, amikor állítólag a legtöbb csillagot látjuk az égen. Nézhetjük is, néhány fürdőben akár hajnali négy óráig, kellemes és különleges körülmények között tehetjük, mert pénteken 5. alkalommal startol a strandok éjszakája. Az országban több mint ötven fürdő jelentkezett be erre a lehetőségre. Persze nem mindegyik tart nyitva hajlani négyig, van, amelyik csak éjfélig, érdemes ezért böngészni a honlapjukat.

Erről a Csillaghegyi strandfürdőben tartott sajtótájékoztatót Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, valamint Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára és Szőke László, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.

Mindhárman megegyeztek abban, hogy a hazai turizmus egyik legfontosabb terméke az egészségturizmus. 

Fontos információ, hogy a fürdők kihasználtságának és jövedelmezőségének javítása érdekében a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly úgy módosította a SZÉP kártya felhasználási szabályait, hogy a fürdőkben 2013 júliusától – hasonlóan a szálláshelyekhez – a kártya mindhárom zsebéről lehessen fizetni, nem csak a harmadik, szabadidő zsebből.

A Magyar Fürdőszövetség felmérése szerint már 2013 nyári hónapjaiban (június-július-augusztusban) 66 százalékkal nőtt a fürdők SZÉP kártya forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Míg 2012-ben 1,1 milliárd Ft-ot költöttek a kártyabirtokosok fürdőkben, 2013. év egészében már majdnem a dupláját, 2 milliárd Ft-ot. Látható tehát, hogy a szabályozás változtatása meghozta a várt eredményt.

Nemzeti tanúsító védjegy ősztől

Miért legyenek a szállodák kivételezettek? Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szállodákhoz hasonlóan a fürdőket is minősítik. A nemzeti tanúsító védjegyrendszer hozzájárul ahhoz, hogy a vendégek ki tudják választani a számukra legjobb ár-érték arányt nyújtó létesítményeket. Az NGM és a Magyar Fürdőszövetség 1-5 csillaggal minősíti azokat az élményfürdőket, gyógy-, wellness, illetve orvosi wellness fürdőket, strandfürdőket és uszodákat, amelyek csatlakoznak a minősítési rendszerhez.

Október-november folyamán várható az első hivatalos minősítés és remélik, hogy a közel 200 állandó és időszakosan üzemelő fürdőnek legalább harmada csatlakozik.

Szőke László, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója szerint tavaly a Budapestre érkező 3,9 millió külföldi látogató közül közel másfél millió turista meglátogatta valamelyik budapesti fürdőt. Ez a szám remélhetően növekedik, mert az idén szeptember közepén várható egy nagyobb beruházás. A fejlesztésekről szólva a vezérigazgató ismertette: két hónapon belül mind a hét budapesti termálfürdőnek lesz télen is működő nyitott medencéje. További cél, hogy melegvizes strandokat átalakítsanak egész évben üzemelhető fürdővé. Hosszabb távú koncepció, hogy gyógyszállók épüljenek a fürdők mellé, amelyből jelenleg egy sincsen Budapesten.

A fejlesztésekről szólva a vezérigazgató ismertette: két hónapon belül mind a hét budapesti termálfürdőnek lesz télen is működő nyitott medencéje. További cél, hogy a meleg vizes strandokat átalakítsanak fürdővé, hogy egész évben üzemelhessenek. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.